Az ügyvezető igazgató elmondta, hogy a 2008 óta csökkenő vagy legfeljebb stagnáló romániai üzemanyagpiacon az idén növekedést remélnek. Ezt a pozitív irányt több tényező is támogatja, például az elindított romániai infrastrukturális fejlesztések, az új autók értékesítésének növekedése, a kőolaj világpiaci árának alakulása, valamint a gazdaság általános helyzete. Megemlítette, hogy a Világbank egyik jelentésében 3 százalékos idei román gazdasági növekedést vetített előre.
A Mol Románia számára az idén a legfontosabb fejlemény az olasz ENI romániai töltőállomásainak "átöltöztetése" azt követően, hogy a Mol-csoport februárban megvásárolta a 42 benzinkúttal rendelkező ENI Románia olajipari társaságot, és ezzel 208-ra növelte üzemanyagtöltő-állomásai számát.
Az ügyvezető igazgató az MTI kérdésére elmondta, hogy ezzel elérték a célul kitűzött 15 százalékos piaci részesedést. "Az akvizíciók és a fejlesztések hozzájárultak a Mol Románia piaci pozíciójának folyamatos erősödéséhez" - tette hozzá.
A Mol Románia az idei első negyedévben 7 százalékkal növelte eladásait a kiskereskedelemben, gázolajból öt százalékkal többet (87 ezer tonnát), benzinből hét százalékkal többet (31 ezer tonnát) sikerült eladni, mint a korábbi év első negyedében. A Mol Románia tavaly egész évben mintegy 500 ezer tonna üzemanyagot, kenőanyagot és folyékony gázt értékesített.
A Mol Románia 1995 óta 200 millió dollárt fektetett be Romániában. Tavaly mintegy 11 millió eurót ruházott be 12 új töltőállomás megnyitásába, az idén pedig körülbelül 15 millió euró értékű beruházásokat terveznek. Utóbbiból mintegy 5 millió eurót tesz ki az ENI-kutak átalakítása.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.