Paradicsomi állapotok

„Az adókikerülés miatt több milliárd eurónyi adóbevételtől esünk el évente. Ezt a pénzt közszolgáltatásokra – többek között iskolákra és kórházakra – vagy a munkahelyteremtés és a növekedés elősegítésére lehetne fordítani.” E súlyos szavak nem egy megrögzött antikapitalista közírótól vagy egy populista népvezértől származnak – Pierre Moscovici, az egyebek közt az adóügyekért is felelős uniós biztos vezette fel így azt az intézkedéscsomagot, amelynek megvalósításától azt várja az Európai Bizottság, hogy a társasági elkerülésére hajlamos vállalatok magukba szállnak, és a jövőben fizetnek, mint a katonatiszt.

A Méltányos adóztatás néven prezentált tervezet szerint minden társasági nyereség után ott fizessenek adót, ahol az keletkezett. A részletes háttéranyagokból azonban az derül ki, hogy ennek az egyszerű alapelven nyugvó feladatnak még a megszokottnál is körülményesebben vágna neki Brüsszel – ez részben érthető is, hiszen a multikat jogászok, adószakértők hada segíti az adóelkerülési lehetőségek kihasználásában. Ezeket a lehetőségeket pedig nem más kínálja, mint maga az hiszen – nem túl szoros korlátok között – minden ország úgy adóztatja a területén működő társaságok nyereségét, ahogy akarja. Az egységes piac pedig természeténél fogva alkalmat kínál arra, hogy egy vállalat ott értékesítse termékeit vagy szolgáltatásait, ahol akarja, és kihasználhassa ennek minden adóvonzatát.

Az alapfeltétel elvben csak az egyforma mérce, vagyis hogy az egyes kormányok ne kössenek különmegállapodásokat egyes vállalatokkal azért, hogy azok oda vigyék tevékenységüket, netán ott vegyék igénybe az adóelkerüléshez szükséges szolgáltatásokat. A gyakorlatban ez némileg másképp fest, sőt sok esetben kifejezetten adóparadicsomi állapotokat állítanak elő egyes országok – mutattak rá például azok az újságírók, akik még 2014-ben kiszivárogtatták: vállalatok százai futtatják át nyereségüket Luxemburgon azért, hogy radikálisan csökkentsék adóterheiket. A LuxLeaks néven felrobbantott bomba akkor nagyot szólt, fogadkozásokban sem volt hiány, ténylegesen azonban eddig annyi történt, hogy a szokásos lassúsággal megindultak az eljárások egyes adóelkerüléssel gyanúsított vállalatok ellen. Olyan vállalatok is akadtak, amelyek megpróbáltak elébe menni a dolgoknak, és „önként” leróják elmaradt adóikat, legalábbis amit ők elismernek. Az Apple Olaszországban fizet be néhány százmillió eurót – emellett fejlesztőközpontot telepít Nápolyba –, a Google pedig az Egyesült Királysággal igyekezett külön rendezni a számláját. A keresőóriás arról állapodott meg őfelsége adóhivatalával, hogy 130 millió fontot utal át pótlólag a 2005–2015 közti időszakra, így a már befizetett 120 millióval együtt rendben is vannak. A dolog szépséghibája az, hogy a Google egyetlen év alatt fontmilliárdokra rúgó bevételhez jut a brit hirdetőktől – amire persze azt mondhatja, és mondja is, hogy odahaza az USA-ban dollármilliárdokat adózik, Európában pedig annyit és úgy fizet, amennyit az itteni székhelyén, Írországban érvényes jogszabályok előírnak. Más kérdés, hogy azok igencsak kedvezőek – egy racionálisan viselkedő vállalattól nem várható el, hogy ne igyekezzen ezeket kihasználni.

A Google-megállapodás már kavart akkora vihart, hogy a héten a brit parlament is foglalkozzon vele, uniós szinten azonban ez kevés, és ezt az intézkedéscsomag összeállítói is tudják. A megoldás, mint oly sok mindenben, itt is a közös eszköz megteremtése lehetne. Moscovici szerint már idén egységesíthetik a társasági adó alapját – erről már nagyon régen szó van az EU-ban, de sok eredményt eddig nem ért el Brüsszel, talán azért sem, mert adóügyi kérdésekben egyhangúlag kell dönteniük a tagállamoknak. Nem világos, miből gondolják az uniós szakértői hadak és maga a bizottság, hogy az egyre több szakadás mentén foszladozó unió országai pont most és pont ebben fognak tudni megegyezni, de hát ők csak a dolgukat végzik, amikor újabb és újabb tervezeteket prezentálnak. Végül is, ha igaz, a Titanicon is az utolsó percekig játszott a zenekar.