Roubini: A világgazdaság Új Abnormalitása

Az év eleje óta a világgazdaság a pénzpiaci volatilitás egy újabb erőteljes hullámával néz szembe, amelyet a részvényárfolyamok és egyéb kockázatos eszközök árainak erőteljes esése jellemez. Számos tényező játszik ebben szerepet, így a kínai gazdaság kemény földet érésével kapcsolatos aggodalmak vagy az azzal kapcsolatos nyugtalanság, hogy az USA növekedése akkor vált bizonytalanná, amikor a Fed elkezdte a kamatok emelését. További okokként az eszkalálódó szaúdi–iráni konfliktussal kapcsolatos félelmeket, illetve a globális kereslet fokozott gyengeségének jeleit – közülük leginkább a csökkenő olaj- és nyersanyagárakat – is fel lehet sorolni.

Emellett még más tényezők is okozzák a mostani helyzetet. Az olajárak esése – a piaci illikviditással és azzal a tényezővel együtt, hogy az amerikai energiacégek és az olajexportáló gazdaságok eladósodottsága erősödik – csődeseményekkel és a hitelpiac rendszerszintű válságával kapcsolatos félelmeket gerjeszt. Továbbá látszólag soha véget nem érő aggodalmak övezik Európát. Nagy-Britannia EU-ból való kilépése valószínűbbé vált, miközben a jobb- és baloldali populista pártok egyre népszerűbbek szerte a kontinensen. Ezeket a kockázatokat pedig felerősíti néhány kedvezőtlen középtávú trend, amelyek gyenge növekedést okozhatnak. Valójában a világgazdaságot 2016-ban az Új Abnormalitás (New Abnormal) jellemzi majd a gazdasági teljesítmény, a gazdaságpolitikák, az infláció, illetve a pénzpiacok viselkedése és a lényeges eszközárak alakulása terén.

Szóval mi az, amely a világgazdaságot rendellenessé teszi? Először is visszaesett a potenciális növekedés mértéke a fejlődő és feltörekvő országokban. Ennek okai között a magas magán- és állami adósság terhei, a gyorsuló elöregedés (amely magasabb megtakarítási és alacsonyabb költési szintet okoz), illetve a tőkeberuházások számos bizonytalansági tényező okozta visszaesése szerepel. Továbbá sok technológiai innováció nem idézett elő magasabb termelékenységi növekedést, illetve a strukturális reformok üteme lassú maradt, és az elhúzódó ciklikus stagnálás erodálta a munkaerő képzettségi szintjét és a fizikai tőkét.

Másodsorban a tényleges növekedés mértéke mérsékelt, illetve a potenciális trendek alatt maradt az adósságok leépítésének fájdalmas folyamata miatt, amely először az USA-ban, majd Európában indult el, és most a jelentősen mértékben eladósodott feltörekvő piacokon zajlik.

Harmadsorban, a gazdaságpolitikák – különösen a monetáris politikák – egyre nagyobb mértékben váltak nemkonvencionálissá. Valójában a monetáris és fiskális politika közötti határvonalak egyre jobban elmosódtak. Tíz éve ki hallott olyanokról, mint zérókamat-politika, mennyiségi lazítás, hitelkönnyítés, előre tekintő iránymutatás, negatív betéti kamat vagy nem sterilizált devizapiaci beavatkozás? Senki, mivel ezek a fogalmak nem léteztek.

Most azonban ezek a nemkonvencionális monetáris politikai eszközök a legtöbb fejlett, sőt néhány feltörekvő piaci gazdaságban megszokottá váltak. Az Európai Központi Bank és a japán jegybank legutóbbi intézkedései és jelzései pedig arra utalnak, hogy további nemkonvencionális intézkedések várhatók.

Néhányan azt állítják, hogy a nemkonvencionális monetáris politika – és a központi bankok mérlegének ezzel járó megnövekedése – a készpénz leértékelésének formája. Ennek eredményeként szerintük majd elszabadul az infláció, erőteljesen emelkednek a hosszú távú kamatok, az amerikai dollár árfolyama összeomlik, az arany és más nyersanyagok ára megugrik. Ehelyett – és ez a negyedik rendellenesség – az infláció még mindig túl alacsony, és annak mértéke csökken a fejlett országokban a központi bankok nemkonvencionális intézkedései és az egyre jobban növekvő mérlegei ellenére. A központi bankok számára most az infláció fokozása vagy legalábbis a defláció elkerülése jelent komoly feladatot. Ugyanakkor a hosszú távú kamatok mértéke az utóbbi években csökkent, a dollár árfolyama erősödött, az arany- és nyersanyagárak erőteljesen csökkentek.

A még mindig nagyon alacsony mértékű inflációt az okozza, hogy a pénzkínálat és az árak közötti hagyományos kapcsolat megszakadt. Ennek egyik oka, hogy a bankok pótlólagos pénzmennyiséget halmoztak fel tartalékok formájában a hitelezés helyett. Továbbá a munkanélküliség mértéke magas, ami csökkenti a munkavállalók alkuerejét.

Az ingatlanárak erőteljes esését az olaj-, energia- és nyersanyagárak összeomlása követte. Ezt lehet az ötödik anomáliának nevezni, amely a kínai lassulás következménye, illetve annak, hogy az energiahordozók és az ipari fémek kínálata megnőtt, valamint hogy erősödött a dollár, csökkentve a nyersanyagárakat.

A mostani piaci turbulenciák a mennyiségi lazítás által kiváltott globális eszközbuborékokat kezdték leereszteni, bár a nemkonvencionális monetáris intézkedések kiterjesztése tovább táplálhatja ezeket a lufikat. A legtöbb fejlett és feltörekvő gazdaságban a reálgazdaság súlyos problémákkal küzd, ennek ellenére mostanáig a pénzpiacok szárnyaltak, amit a központi bankok lazítása erősített. A kérdés az, hogy a Wall Street és a reálgazdaság ebben a tekintetben meddig járhat eltérő utat.

Valójában ez az eltérés az utolsóként számba vett abnormalitás egyik aspektusa. A másik pedig az, hogy a pénzpiacok, legalábbis eddig, nem nagyon reagáltak a növekvő geopolitikai kockázatokra sem, beleértve a Közel-Kelet problémáit, Európa identitásválságát, az Ázsiában fokozódó feszültséget és az agresszívabbá váló Oroszországgal kapcsolatos kockázatokat. A kérdés ismét az, meddig tartható fenn ez a helyzet, amelyben a piacok nemcsak a reálgazdaság helyzetét, hanem a politikai kockázatokat is figyelmen kívül hagyják.

Üdv a növekedés, az infláció, a monetáris politika és az eszközárak Új Abnormalitásának világában. Rendezkedjen be nyugodtan, ugyanis úgy néz ki, ez az időszak egy ideig eltart.

Copyright: Project Syndicate, 2016
www.project-syndicate.org