BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gyárat avatott a Samsung Gödön

Magyarországon 2017-ben magasabb fokozatba kapcsol az újraiparosítás – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Samsung SDI elektromosjármű-akkumulátorokat gyártó üzemének megnyitóünnepségén hétfőn Gödön. A kormányfő szerint az, hogy a járműgyártásban dolgozók száma 2017 első negyedévében meghaladta a 160 ezret, jól mutatja, hogy Magyarország Közép-Európa egyik járműgyártó centruma lett. „Komoly reményünk, hogy nemcsak a régió egyik járműfejlesztési központja, hanem az e-autózás éllovasai is legyünk” – mondta a miniszterelnök, aki szerint 2019-re az elektromos töltőállomások száma 3500–4000 között lesz az országban, 2020-ra 63 ezer elektromos meghajtású jármű kerül a magyar közutakra, és ebből 54 ezer személyautó lesz. Az elektromos

autók tulajdonosai adókedvezményeket kapnak – ígérte a miniszterelnök.

Orbán Viktor szerint Dél-Korea és cégei a minőség és innováció szimbólumát jelentik évtizedek óta. Sok ország „vitte volna ezt a beruházást”, de a Samsung ragaszkodik Gödhöz, és a város is elkötelezte magát a cég mellett, így a kormány is beállt a beruházás mögé. Dzsun Jonghjun, a Samsung SDI vezérigazgatója kiemelte: az elektromos autók piaca világszerte robbanásszerű fejlődés előtt áll, ezért nagyban nő majd a kereslet az itt gyártott akkumulátorok iránt. A legmodernebb technológiával dolgoznak, így hozzájárulhatnak az európai elektromosautó-ipar fellendüléséhez – vélekedett.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tavaly augusztusban jelentette be, hogy az európai piacra szánt elektromos autók akkumulátorainak gyártásába kezd a Samsung Gödön, és a százmilliárd forintos beruházás keretében 600 új munkahely jön létre. A gyárban 2014-ig képcsöveket gyártott a Samsung SDI, akkor a kereslet megcsappanása miatt döntöttek a bezárás mellett, s most új profillal nyitották újra a gyárat.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.