BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hírsor

Hiányzó építő kezek

A megrendelések teljesítéséhez 10-15 ezer szakmunkás hiányzik – mondta az M1-nek Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szövetségének (ÉVOSZ) elnöke, aki szerint 2-3 éven belül tisztulni fog a piac, és a minőségi cégek maradnak. | VG

Tavaly 3,5 milliárdos volt a tűzkár

Tavaly a biztosított lakóingatlanokban 6585 tűzkár keletkezett, ezek kártérítésére 3,5 milliárd forintot fizettek ki a biztosítók, 2010 óta 47 564 tűzeset történt a biztosított ingatlanokban, ezekre 35,3 milliárd forintot fizettek ki a társaságok – mondta Bérczi László. A tűzoltó dandártábornok, országos tűzoltósági főfelügyelő a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) hétfői sajtóbeszélgetésén foglalta össze a föbb adatokat. Kruppa Attila, a Magyar Elektrotechnikai Egyesület tűzvédelmi munkacsoportjának vezetője elmondta: az egyesület, a Magyar Biztosítók Szövetsége és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közösen készített ajánlásban ad tanácsokat a villamos eredetű tűzkárok megelőzéséhez és csökkentéséhez. | VG

Fazekas: több támogatás az állattartóknak

Az elmúlt öt évben 37 százalékkal növekedett a magyar élelmiszeripari kivitel – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a Magyar Állattenyésztők Szövetsége küldöttközgyűlésén. A miniszter arról is beszélt, hogy 2014 és 2020 között a korábbinál 180 milliárd euróval több támogatást kapnak az uniós állattartók, és a kormány célja, hogy a pénzből a magyar gazdák is minél nagyobb mértékben részesüljenek. A sertéstartóknak 1,2 milliárd forintot különített el a kormányzat, és bár versenyképességét megőrizte az ágazat, a sertésszám még nem érte el a megfelelő mértéket. | VG

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.