Látható lesz a betegek múltja
A rendszer működőképes, november 1-jéig az összes közfinanszírozott egészségügyi entitásnak kötelező lesz csatlakoznia az elektronikus egészségügyi szolgáltatási térhez (EESZT) – mondta Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár a Világgazdaságnak. Az a terv, hogy ne csak az állami kórházak, rendelők orvosai, hanem a magánorvosok is lássák a betegadatokat. Ők 2017 szeptemberétől opciós jelleggel csatlakozhatnak, de 2018. november 1-jétől már nekik is kötelező lesz az EESZT használata.
Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) irányításával kifejlesztett, felhőalapú elektronikus rendszer összekapcsolja egymással a kórházi, a járóbeteg- és a háziorvosi ellátást, a gyógyszertárakat, a mentőszolgálatot és a lakosságot. Az e-recept is működik, a pilotprogramban már 46 ezer kiváltott recept került be az EESZT-be. Olyan helyzet, hogy a betegről nincs információja az orvosnak, többé nem fordulhat elő – tette hozzá az államtitkár.
A következő fejlesztési ütemben az adatokat öt évre visszamenőleg feltöltik – a régebbi adatok szkennelt változatban lesznek elérhetők.
Nehéz feladat, hogy a pilotprogramban nem szereplő intézményeket csatlakoztassák a rendszerhez, amihez az e-személyit is hozzá kell illeszteni – mondta Szabó Bálint, az ÁEEK EESZT fenntartási és üzemeltetési főosztályvezetője. A kórházaknak, rendelőknek, gyógyszertáraknak semmilyen pluszköltséggel nem jár a rendszerhez való csatlakozás, csak internetre és az általuk használt informatikai rendszer új szoftververziójára van szükség. A betegek 2018 végéig még papíralapú receptet és zárójelentést is kapnak, nem lehet előre megmondani, hogy mikor állunk át teljesen az elektronikus dokumentációra – tette hozzá Szabó Bálint.
Az előírások szerint a betegadatokhoz csak a kezelőorvos férhet hozzá a betegek személyiségi jogainak védelme miatt. Addiktológiai információkat, nemi betegségre vonatkozó és pszichiátriai információkat csak a szakorvos láthat, más információkat elérhet a többi kezelőorvos is. Ha valaki mégis szeretné további adatainak elérhetőségét korlátozni, akkor az ügyfélkapun keresztül beállíthatja, hogy melyik orvos milyen adatokat láthat róla.
Próbaüzem
Az EESZT próbaüzeme augusztus közepéig tart – a tesztben 10 kórház, 22 háziorvos és 36 patika vesz részt. A rendszert az európai uniós irányelvek szerint dolgozták ki, a 4,8 milliárd forintos projektet teljes egészében az unió finanszírozta.


