BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ma még beadhatja szja-bevallását

Ma még postázhatja, illetve ha van ügyfélkapus hozzáférése, akkor éjfélig az adóhivatal honlapján megtekintheti, módosíthatja és jóvá is hagyhatja személyijövedelemadó-bevallását. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 3,8 millió magánszemélynek készítette el a bevallási tervezetét. Közülük körülbelül 3 millióan még meg sem nézték azt: a Nemzetgazdasági Minisztérium adatai szerint május 17-ig az e-szja-rendszeren keresztül 611 ezren tekintették meg és 476 ezren jóvá is hagyták a bevallásukat, közülük 123 ezren módosítottak is valamit azon.

Tállai András, az adóhivatal vezetője korábban kijelentette, hogy az adózók többségének nem is kell csinálnia semmit, a tervezetük május 22-én automatikusan érvényes bevallássá válik. Idén először már a NAV készíti el a bevallást, a magánszemély csak ellenőriz, és módosít, ha szükséges – ugyanis továbbra is a magánszemély felelőssége, hogy jövedelméről pontos bevallás készüljön, és abból ne hiányozzon semmi.

Csaknem 820 ezren postán kapták meg a bevallási tervezetet, amelyet szintén május 22-ig kell visszaküldeni a NAV-hoz. A Magyar Posta a bevallási határidő utolsó napján, azaz ma számos postán meghosszabbított nyitvatartással várja az ügyfeleket: az éjjel-nappal nyitva tartó Keleti pályaudvari posta mellett a Nyugati pályaudvarnál lévő 24 óráig, míg a Mammut bevásárlóközpontban található 21 óráig van nyitva. A Magyar Posta honlapja szerint vidéken, valamennyi megyeszékhelyen legalább egy posta 20 óráig tart nyitva.

Szintén május 22-én éjfélig rendelkezhetnek adójuk 1+1 százalékáról azok, akik maguk készítik szja-bevallásukat vagy elfogadják a tervezetet, illetve azok az egyéni vállalkozók is, akik februárban nem nyilatkoztak a felajánlásról.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.