BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Negyvenmillió forintnyi bírságot szabtak ki a munkavédelmi felügyelők

Némileg javult a munkavédelmi vizsgálatok eredménye idén az első negyedévben a tavalyihoz képest, de a szakemberek még így is az ellenőrzések 76,9 százalékánál tapasztaltak valamilyen szabálytalanságot. Ez az arány 6,3 százalékkal alacsonyabb a tavalyi adatokhoz képest – derül ki a hatóság jelentéséből.

Az idei első negyedévben a szankcionálás során 80 esetben munkavédelmi, 16 alkalommal közigazgatási bírságot, 37 ügyben eljárási bírságot „szabtak ki” az állami tisztviselők. A munkavédelmi bírság összege megközelítette a 38,3 millió forintot, ehhez képest a 265 ezer forintos közigazgatási bírság jelképesnek tekinthető, az eljárási bírság megközelítette a 3,4 milliót. Az ellenőrzés, ahogyan tavaly, idén is 3853 munkáltatóra terjedt ki. A szakemberek egy-egy helyre több alkalommal is visszatértek, a jelentés szerint ugyanis 6913 látogatást tettek. Az ellenőrzés több mint 59 ezer munkavállalót érintett, akik közül 41 ezernél találtak szabálytalanságot.

A munkavédelmi ellenőrzések számában nagyobb arányt képviseltek az olyan ágazatok alá tartozó munkáltatók, ahol a munkavállalók egészségének, biztonságának veszélyeztetése gyakoribb, és a veszélyeztetések mértéke is súlyosabb. A legnagyobb számban, csaknem ezer esetben a (gépipart nem tartalmazó) feldolgozóiparban ellenőriztek, amelyet az építőipar és a mezőgazdaság követett. Az ellenőrzések eredményeként összesen 4687 munkavédelmi döntés született: ezek közül csaknem 2200 azonnali intézkedést tartalmazott, és mintegy 2400 esetben a hiányosság megszüntetésére szólított fel.

Az összes intézkedésen belül a munkaegészségüggyel kapcsolatosak aránya 14 százalékot, a munkabiztonságiaké 27,8 százalékot tett ki, míg a legmagasabb arányt a munkavédelmi fellépések képviselték 58 százalékkal.

A munkavédelmi felügyelők 15 leggyakoribb intézkedését figyelembe véve összességében a legtöbb a villamos biztonsági hiányosságokhoz kapcsolódott, ezután a nem megfelelő munkaeszközök miatt született eljárások következtek. Az ellenőrök számos esetben tapasztalták, hogy a magasban végzett építkezéseken dolgozók nem használtak leesés elleni eszközöket. A villamos berendezések esetében a közvetlen, illetve közvetett érintés elleni védelemmel kapcsolatos hiányosság volt a leggyakoribb veszélyeztetés.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.