BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bírságcsúcs?

A megnövekedett uniósforrás-pályázatok miatt az első öt hónapban 1800 milliárd forintra írtak ki közbeszerzési pályázatokat, az összeg már most közelít a teljes tavalyi, 2000 milliárd forintos értékhez – tájékoztatott Rigó Csaba Balázs, a Közbeszerzési Hatóság elnöke. Tavaly 1602 milliárd forintnyi értékben 1557 közösségi és 7093 nemzeti pályázatban 404 milliárd forint értékű nemzeti közbeszerzési eljárás zajlott, ugyanakkor 2015-ben több mint 14 ezer ügyletet zártak le. A közbeszerzéseknél a 2015-ös 11,7 százalékról tavaly felére, 5,9 százalékra esett a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárások aránya – korábban ezek magas számáért bírálta az EU hazánkat. Tavaly a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) 2015-höz képest tíz százalékkal több, 1046 jogorvoslatban járt el, míg a megállapított bírság 2016-ban majdnem megötszöröződött: 499 millió forint értékű bírságot szabtak ki a 2015-ös 104,6 millió forint után. A bírság növekedése részben a KDB-hez rendelt új feladatokhoz, illetve a KDB karakteresebb működéséhez, differenciált bírságolásához köthető. Rigó Csaba Balázs az idén arra számít, hogy a bírság eléri az egymilliárd forintot, az összeg a költségvetést gyarapítja. Tavaly a KDB 1046 eljárást indított, az érdemi döntések 74,5 százalékában megállapították a jogsértést. Ezen döntéseknek csak 17,7 százaléka ellen indítottak pert – emelte ki az elnök –, ám a bíróságokon az esetek 72 százalékában a KDB nyert.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.