A BMW is üdvözölte az 50 éves AMG-t
A hétvégén megrendezett Nürburgring 24h autóverseny volt az első állomása annak az ünnepségsorozatnak, mellyel az idén 50 éves AMG manufaktúrát ünnepli a Mercedes. Ebből az alkalomból mutatták be az AMG GT3 Edition 50 elnevezésű versenyautót, amelyből mindössze öt példányt készítenek majd. Egyedi a színösszeállítás, a mattezüst alapra feketével kerül fel a jubileumi grafika, az ajtók karbonkeretében helyezik el a
„50 Years of Driving Performance” feliratú logót, a karbon légterelők mellett a nyitott Performance kipufogórendszer van még a különleges felszerelések között. Az utastérben a bukókeretet és a padlót is feketére fényezik, a karbont csak lakkozzák, ezüstszínűek a biztonsági övek. Az egyik fő vetélytárs, a BMW se feledkezett meg az AMG 50. születésnapjáról, egyedi dekorációt készített a gyár versenyeken használt sajtó/vendég központja számára, amelyen az szerepelt, hogy „Süteményt kértetek, fánkot készítettünk”, kihasználva az angol nyelvben rejlő lehetőséget, miszerint a füstölő gumival való pörgést is fánknak nevezik.


