A cégek a vállalatok fő hitelezői
z Intrum Justitia felmérésében részt vevő magyar vállalatok átlagosan közel 30 napos fizetési határidőt szabnak üzleti megrendelőiknek, ez közel másfélszeres növekedés egy év alatt. A pénzügyi kompromisszumra törekvő vállalatok által adott könnyítés magával hozta azt is, hogy a számlák tényleges kiegyenlítése szinte a lejártukig kitolódik, azaz a cégek átlagosan egy hónapon keresztül hitelezik vevőiket. Ráadásul a vállalkozások közel háromnegyedét kérték már arra, hogy az elfogadhatónál hosszabb fizetési határidőt biztosítson. Az ilyen kéréseket a vállalkozások több mint a fele teljesíti, mert a kérés elutasításával elveszítheti ügyfelét. Európában ilyen jellegű haladékot a cégek kevesebb mint 20 százaléka ad – hívta fel a figyelmet Felfalusi Péter, az Intrum Justitia vezérigazgatója. A kutatás azt mutatja, hogy a cégek negyede rendszeresen túlcsúszik ezen a határidőn.
A vevők hitelezése súlyos belső gazdálkodási problémákhoz vezet. Az Intrum felmérése szerint az érintett magyar cégek közel felénél a tervezett bevételek kiesése likviditási nehézségeket okoz: egyeseknek beszűkülnek a növekedési esélyeik, ezért új megrendelésektől eshetnek el, a válaszadók negyede a létszámbővülést kénytelen korlátozni, sőt leépítésre is sor kerülhet. Extém esetben a lánctartozás miatt a cég mindennapi gazdálkodása olyan mértékben sérül, hogy ő maga kerül csődhelyzetbe – emelte ki Felfalusi Péter.


