BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csúszik a vidékfejlesztési támogatások kifizetése

Nagy a lemaradás a Vidékfejlesztési program végrehajtásában, ezért több ponton is módosítani kell a jelenlegi szabályokon – mondta a Világgazdaságnak Nagy Tamás, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) elnöke. Az érdekképviselet azt várja a kormánytól, hogy az elbírált pályázatokról haladéktalanul hozza meg a döntést. Azokat a termelőket pedig, akiknek a pályázata több mint egy éve elbírálás alatt áll, mentesítse a közbeszerzési kötelezettség alól. Ellenkező esetben esélytelen, hogy az idén jelentős mértékű kifizetés történjen.

A tavalyi költségvetésben 200 milliárd forint vidékfejlesztési támogatás kifizetését irányozták elő, ennek azonban csak a fele történt meg, ráadásul a kifizetett összeg 80 százaléka még az előző uniós költségvetési ciklusból áthúzódó kötelezettség volt – mondta a MOSZ-elnök. Az idei büdzsében ugyanakkor már 300 milliárd szerepel, de azóta ennek a kifizetéséről is letett a kormány – állítja Nagy Tamás. Kondra Laura, a Magyar Államkincstár elnökhelyettese tudniillik 200 milliárd forint kifizetését jelölte meg „ambiciózus célként”, aminek feltétele, hogy a nyertes pályázók nagy arányban igényeljenek előleget. A MOSZ-elnök szerint ugyanakkor már ez a terv is több sebből vérzik. Egyelőre alig vannak nyertes pályázatok, ám ha hirtelen be is indul az államgépezet, tömegével születnek a döntések és gyorsan kiírják a közbeszerzéseket, jó esetben csak november-decemberben juthatnak el az előleg igényléséig. A MOSZ-elnök szerint az idáig eljutóknak újabb akadályt jelent, hogy 110 százalékos bankgaranciát kell felmutatniuk. Mindezt olyan egy-másfél évre beadott nyertes pályázatokra, melyek költségvetése már régen nem áll meg, hisz azóta 15-20 százalékkal emelkedtek a költségek. E költségnövekedés csak nagyobb mértékű lesz, ha a nyertesek a munka- és alapanyagigényeikkel egyszerre szabadulnak rá a piacra. Ráadásul most olyan helyeken sincs munkaerő, ahol az ember azt gondolná, hogy könyörögnek a munkáért – utalt személyes tapasztalataira a MOSZ-elnök. Szerinte az is nagy károkat okoz, hogy az általuk képviselt társas vállalkozások számára teljesíthetetlen feltételeket szabtak meg egy sor pályázatnál.

Az érdekképviselet javasolja, hogy a kormány által korábban 25-ről 15 százalékra csökkentett nemzeti társfinanszírozást ismét emeljék az Európában szokásos 25 százalékra. Ezenkívül a széttagolt intézményrendszer felülvizsgálatát, valamint a támogatási döntések késése miatt szankcionált termelők büntetések alóli felmentését várják a kormánytól.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.