BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Erősödhetnek a kapcsolatok

A kazah–magyar kapcsolatok erősödését várja Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a nyári asztanai világkiállítástól. „Azt, hogy a két ország között milyen jó együttműködés alakult ki, bizonyítja, hogy Magyarország egyike Kazahsztán hat stratégiai partnerének – mondta Lepsényi a Világgazdaságnak. – Magyarország sikeres szereplése tovább erősíti országunk imázsának növelését a térségben, aminek pozitív hatása lehet számos hazai gazdasági szektorra is” – tette hozzá.

Kizárólag olyan cégek állítanak ki, amelyek tevékenysége, eddig elért eredményei illeszkednek a kiállítás központi témájához, a megújuló energiához, vagy előremutató innovációs megoldásokat kínálnak – hangsúlyozta az államtitkár. Lepsényi kiemelte, hogy a magyar pavilon koncepciójának középpontjában a napenergia mint örök energiaforrás, illetve az ezt az energiát hatékonyan felhasználó növényt szimbolizáló élet fája és annak tökéletes működési mechanizmusa áll. Az asztanai kiállítás során az ország bemutatja a jövő energiájához kapcsolódó megoldásait, megjeleníti innovációinak sokoldalúságát, különösen az energetika, az építőipar és a mérnöki szolgáltatások, az agráripar, valamint az elektromobilitás területein.

Lepsényi István szerint a jövőben erősödhet az együttműködés több ágazatban is. Mindkét ország rendelkezik azokkal a szükséges adottságokkal, amelyekkel a mezőgazdaság, az élelmiszeripar, a környezetipar és vízgazdálkodás, az energetika, valamint a gyógyszer- és egészségipar területén további fejlődést érhet el. De perspektivikus lehetőséget lát Magyarország a turizmus (kiemelten az egészségturizmus), valamint a kazahsztáni városfejlesztési projektekben felhasználható magyar szakmai tapasztalat és a korszerű technológiai megoldások (pl. smart city technológiák) területén is.

Arról is beszélt, hogy működik már a Magyar–Kazah Stratégiai Tanács, amelynek feladata elsősorban az együttműködést érintő, straté­giai jelentőségű kérdések áttekintése, illetve az előrelépést szolgáló javaslatok és ajánlások kialakítása. A gazdasági együttműködés perspektivikus irányainak kijelöléséhez pedig a Magyar–Kazah Gazdasági Együttműködési Kormányközi Bizottság biztosítja az intézményes kereteket. Hozzátette, a Wizz Air Budapest–Asztana járata hiánypótló. A kiállítás iránt várhatóan most is nagy lesz az érdeklődés, közel 5 millió látogatót várnak.

Magyar kiállítók

• MVM

• MNKH

• Mol

• MTÜ

• Platio-Interaktív Térburkolat

• EU-FIRE Kft.

• Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Zrt.

• Pannon Breeding Program

• Thermowatt Kft.

• Intertanker Zrt.

• Elektromotive Kft.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.