BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A hatodik emelet fölött sok az eladó panel

A panelház-visszabontási program részletei csak ezután válnak ismertté, de az már most látszik, hogy a hetedik emelettől felfelé egyre nagyobb a paneltulajdonosok eladási kedve. A legtöbb lakást a tizedik emeleten kínálják eladásra a házgyári épületekben – derül ki az ingatlan.com Világgazdaság számára készített összeállításából. Az irányárakat Újpesten összesítették, ahol rendkívül sok panelt kínálnak, és kiderült, hogy a legértékesebb a második emelet, akár négy-, akár tízemeletes épületről van szó. A tízemeletesekben a következő legdrágább nem a következő szint, hanem a hatodik, a négyemeletes panelekben meg a harmadik. A miniszterelnöki bejelentés a hódmezővásárhelyi kísérleti panelprogramról éppen a harmadik és a hatodik emeletig számol a visszabontással.

A negyedik emelet az ártoplista bronzérmese, de csak a tízemeletesekben, a négyemeletesekben a legfelső szint – vélhetően a lift hiánya miatt – ugyanolyan kevéssé értékes, mint az első és a földszinti.

A panelek felső emeletein lakó tulajdonosok az átlagnál nehezebb helyzetben vannak, köztük nagyobb az eladási hajlandóság – foglalta össze Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Bármilyen meghökkentően hangzik is, a felújításoknak és átalakításoknak éppen maguk az érdekeltek és az érintettek lehetnek a legfőbb gátjai. Vannak ugyanis tulajdonosok, akik előnyösebb, és vannak, akik hátrányosabb helyzetből várják az átalakításokat, és lesznek olyanok, akik az átalakítások következtében a kiindulási helyzethez képest jobban járnak majd a többiekhez képest. Mindezek tudatában belátható, hogy nagy egyetértésre lesz szükség ahhoz a lakók részéről, hogy egy-egy panelház megújuljon. Az sem kizárt, hogy extrém esetben egy spekulációs vásárlási hullám is elindul a legfelső emeleti lakások irányába, ha már kiderülnek a panelátalakítási program részletei – véli a szakértő.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.