BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hírek 3

A kkv-knak segíthetnek a nyugdíjas-szövetkezetek

A Magyar Iparszövetség támogatja a közérdekű nyugdíjas-szövetkezetek létrehozását, mert az javíthat a munkaerőpiaci helyzeten a kis- és középvállalkozásoknál is – mondta Vadász György, a szövetség ügyvezető elnöke. A kereskedelem, a szolgáltatás, a vendéglátás és az építőipar területén vannak még tartalékhelyek a foglalkoztatásra, így nyugdíjasok alkalmazására is, akár a létrehozandó közérdekű nyugdíjas-szövetkezeteken keresztül is. Vadász György hangsúlyozta: az iparszövetség minden olyan konstrukciót támogat, amely a foglalkoztatás bővülésének lehetőségét teremti meg, helyettesíti a közmunkaprogramot, és erre szerinte a nyugdíjas-szövetkezetek alkalmasak. | MTI

Roszatom: magyarok is tervezik Paksot

A Paksi Atomerőmű új blokkjainak tervezési, engedélyezési munkájába a magyar vállalkozásokat is bevonják közbeszerzési eljárás keretében – hangsúlyozta Alekszandr Kazarin, a beruházó Roszatom tervezési leányvállalata, az Atomprojekt vezérigazgatója. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara rendezvényén Alekszandr Kazarin elmondta, a külföldi partnerekkel való együttműködés során általában az engedélyezést segítő tanácsadói szolgáltatásra, dokumentációk adaptálására és szállításra írnak ki pályázatot a hazai parnerek körében, ezt tervezik miost is. | mti

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.