Hová tűnt a bérnövekmény?
Túl vagyunk az első negyedéves adatok közlésén, és nincs okunk panaszra: 4,2 százalékkal nőtt a hazai GDP éves bázison, míg a bérek január–áprilisban 12 százalékkal emelkedtek. A két adat látszólag összhangban van, így akár azt is gondolhatnánk, hogy nincs itt semmi látnivaló. Ugyanakkor, ha a gazdasági teljesítményt részleteiben vizsgáljuk, feltűnik, hogy a soha nem látott, dinamikus reálbér-emelkedés ellenére a fogyasztás az elmúlt évek egyik legalacsonyabb növekedési rátáját mutatta. Ráadásul az egész kirakóst tovább bonyolítja, hogy a maginfláció még mindig alulmúlja a jegybanki célt. A valóság újra megcáfolta a tankönyveket, de ezt lassan már kezdjük megszokni. Akkor viszont hol keressük a magyarázatot?
Az első és leginkább kézenfekvő magyarázat arra, hogy hová tűnt e rekordmértékű bérnövekmény, hogy mindez valójában csak statisztikailag létezik. A megnövekedett bértömeg 60 százalékban a minimálbér-emelés következménye, s mint jól tudjuk, sok esetben ez csupán papíron létező fizetés.
Magyarországon közel 4,4 millió fő a foglalkoztatotti létszám. A legutóbbi becslések szerint ennek nagyjából 15 százaléka (660 ezer fő) dolgozik a rejtett gazdaságban. Ez Debrecen, Szeged, Miskolc és Pécs együttes népessége, csak hogy érezzük a számok súlyát. A rejtett gazdaságban dolgozók fele teljesen feketén kapja a fizetését, a másik fele minimálbérre van bejelentve, de zsebbe is kap pénzt. Főleg ez utóbbi kört érinti a statisztikai bérváltozás. Mi történik ugyanis? A legális jövedelem nő, az illegális rész pedig ennek megfelelően csökken. Végeredményben a dolgozó nem, csupán az állam lesz gazdagabb a magasabb adóbevétel révén.
A másik fele a fenti történetnek, hogy még mindig rengeteg olyan szakma és munkahely van, ahol a fix fizetés (minimálbér) felett teljesítménybérezés van. Könnyen kitalálható, hogy itt mi történik: a fix rész nő, a változó csökken. A teljes bértömeg nem, csak az azon belüli arányok változnak. Amennyiben ezt a magyarázatot is elfogadjuk, az elkölthető jövedelem pont annál a rétegnél nem növekszik, ahol a fogyasztási határhajlandóság is magasabb.
Egy másik lehetséges ok a fogyasztás elmaradó fellendülése mögött az ingatlanpiac és ismét a rejtett gazdaság. Az ingatlanárak robbanásszerűen nőnek, ahogyan a bérleti díjak is. Ez azonban a hivatalos inflációs adatokban nem látszik. Egyrészt az ingatlanárak nem képezik részét a fogyasztói kosárnak, a lakbérek pedig a fogyasztói kosár csupán 1,185 százalékát teszik ki. Azért ilyen keveset, mert eleve magas a saját tulajdon aránya, másrészt még mindig virágzik a feketepiac, a szerződés nélküli bérbeadás. Így nem csoda, hogy ilyen alacsony a súlya. Ráadásul megint azon rétegek érintettebbek e körben, ahol alacsony a jövedelem. Többet költenek lakhatásra, de a nettó bér nem feltétlenül nő, így a lakhatás után fennmaradó elkölthető jövedelem könnyen lehet, hogy még alacsonyabb is, mint egy éve.
A lakáspiac ugyanakkor nem kizárólag a már említett módon hat a fogyasztási döntésekre. A számos kedvező feltétel következtében (adókedvezmények, otthonteremtési programok stb.) és a rendkívül nyomott kamatkörnyezet miatt az ingatlanvásárlási kedv hatalmas, csak épp a kínálat nem épült meg hozzá, így az árak is elszaladtak. A háztartások megint megtakarításba és hitelfelvételbe kezdtek, hogy megvalósítsák a lakhatással kapcsolatos régóta dédelgetett álmaikat. Mindez azonban többletterhet jelent a családi kasszának, így megint a háztartások fogyasztására van negatív vagy jó esetben semleges hatással. A bérnövekmény tehát sokszor az új otthon finanszírozásának forrása is.
A felsorolt három magyarázat, vagyis a rejtett gazdaság szerepe a munkaerőpiacon, a feketegazdaság befolyása az ingatlanpiacon és a lakhatási kérdés, egymást kiegészítve, kellő magyarázattal szolgálhat arra, hová tűnt a bérnövekmény. Mindenesetre, ha a háztartások ebből közvetlenül nem is profitálnak, az államkassza gyarapodik, jobban is, mint várták. Ez pedig újabb költségvetési lazítást hozhat, amely így áttételesen és késleltetve, de végül lecsapódhat a fogyasztásban.
