BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A húsvét sem segített sokat

Áprilisban sem vett lendületet a kiskereskedelmi forgalom a Központi Statisztikai Hivatal előzetes adatai szerint. A két számjegyű béremelkedés ellenére a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers adat szerint 3,5, naptárhatástól megtisztítva – főként a húsvét miatt – 2 százalékkal nőtt. A naptárhatástól megtisztított index márciusban még 5,3 százalékos növekedést mutatott.

Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletek forgalma 0,6 százalékkal nőtt, ami jelentős lassulás a márciusi 3,6 százalékos növekedéshez képest. A nem élelmiszer-kiskereskedelmi üzletekben 5,2 százalékkal volt nagyobb a forgalom, mint egy évvel korábban, de a márciusi 7,6 százalékos növekedéstől ez is elmarad. Az üzemanyag-kiskereskedelemben mindössze 1,1 százalékkal emelkedett az értékesítés naptárhatástól megtisztított volumene, ami fele a márciusinak.

A kiskereskedelem teljesítménye jelentősen mérséklődött az előző hónaphoz viszonyítva – közölte Virovácz Péter, az ING Bank vezető közgazdásza. Az áprilisi adat egyúttal azt is jelenti, hogy a 2016 elejétől tartó dinamikavesztés folytatódott, vagyis a márciusi adat csupán egyszeri kedvező eltérés volt a trendtől, a korábban vizionált trendforduló végül nem következett be – emelte ki Virovácz. Az áprilisi adat messze elmaradt a piaci várakozásoktól is, ám a teljes képhez hozzátartozik, hogy a „húsvéthatás” jelentősen befolyásolta az indexeket.

Virovácz azonban arra is rámutatott, hogy hiába lassul folyamatosan a kiskereskedelmi szektor növekedési üteme, összességében nincs ok az aggodalomra. Könnyen lehet ugyanis, hogy a fogyasztásban egyre nagyobb súllyal szerepel a szolgáltatások vásárlása (ezt ez a statisztika nem méri), valamint a megtakarítási hajlandóság is emelkedik a lakásvásárlási lázzal. A második negyedév első tényadata Virovácz szerint a gazdasági teljesítmény lassulására utalhat, de egy adatból még nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni.

Idén január–áprilisban a forgalom volumene – szintén naptárhatástól megtisztított adatok szerint – 3 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét. Elemzők szerint a következő hónapokban is növekedés várható, de a dinamikus béremelésekhez képest visszafogottabb lehet a bővülés.

A bérmegállapodás segít

Negyvenhat hónapja folyamatosan emelkedik a magyar kiskereskedelmi forgalom – mondta Marczinkó Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium kiemelt vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal áprilisi kiskereskedelmi adataira reagálva. Marczinkó arról beszélt, hogy a bérmegállapodás tartósan hat a kiskereskedelmi forgalom emelkedésére.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.