BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jövő héten elfogadhatják a 2018-as büdzsét

Jó esély van arra, hogy a parlament a jövő héten elfogadja a 2018-as költségvetési javaslatot – jelentette be Lázár János a Kormányinfón. A Miniszterelnökséget vezető miniszter tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az 1990 és 2014 közötti időszakhoz képest már nem a költségvetési vita uralja a közbeszédet, ma a gazdaság teljesítménye nem képezi politikai, parlamenti viták tárgyát. „Ez alapvetően nem a kormány, hanem a munkaadók és a munkavállalók összefogásának eredménye” – hangsúlyozta.

Lázár szerint minden gazdasági mutató azt bizonyítja, hogy a magyar költségvetés rendben van. 2018-ra a GDP 2,4 százalékában meghatározott deficitet tervez a kormány, a GDP növekedése pedig meghaladhatja a 4 százalékot – erősítette meg a terveket. Ez azt jelenti, hogy Magyarországon a béremelések fedezete rendelkezésre áll, amit a 4 százalék feletti növekedés garantál. Lázár szerint mostanra a munkaerőhiány miatt az ország egyes részein több a rendelkezésre álló közmunkakeret, mint ahányan dolgozni akarnak, hiszen a versenyszektor egyre több embert szív fel.

A miniszter a CSOK-ról is beszélt. Hangsúlyozta: szeretnék, ha családbarát ország lenne Magyarország.

A családi otthonteremtési programot még 2017-ben felül fogják vizsgálni a tapasztalatokat felhasználva. Annyit elárult: gondolkodnak azon, hogy esetleg a településtípusok között különbséget tegyenek, hiszen nem biztos, hogy ugyanarra van szükség a fővárosban, mint a kis falvakban.

A friss kormánydöntésekről azt mondta, hogy a paksi bővítés előkészítésére még plusz 20 milliárd forintot szavazott meg a kormány, 16,4 milliárddal emelik a turisztikai előirányzatot, a fővárosi állatkert bővítésére még 6 milliárdot, míg népművelődésre 5 milliárdot szánnak.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.