BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Később kezdenek hozzá a budai toronyházhoz

Tíz év alatt valósul meg a BudaPart. Az első lakóépületeket jövőre átadják.

Tíz évvel a Kopaszi-gát megújítása után kezdődik meg a közpark mellé tervezett BudaPart városközpont építése, az alapkövet tegnap helyezték el az egykori iparterület szélén. Az új Duna-parti városrész az oda tervezett 120 méter magas toronyház hírével robbant be tavaly a köztudatba, de a projekt nem azzal indul, az első ütemben 26 milliárd forintból épül meg két házban 265 lakás és egy 20 ezer négyzetméteres irodaház. Ami a magasházat illeti, mesterterve már tavaly májusra elkészült, és decemberben elfogadták a megvalósítását lehetővé tevő kerületi szabályozási tervet, egyéb konkrétumot azonban nem tudott mondani Árendás Gergely, a Property Market Ingatlanfejlesztő Kft. ügyvezető igazgatója a Világgazdaság kérdésére. A hat-hét ütemben, több százmilliárd forintból tíz év alatt megépíteni tervezett BudaPart épületei közül egyelőre csak a két lakóépületnek és két irodaháznak van építési engedélye.

A felújított Kopaszi-gát területét az építkezés nem érinti, vagyis az 56 hektáros teljes területből 15 hektár már készen van. A három kilométeres Duna-parttal rendelkező terület – néhány perces autóútra a Belvárostól – a legválságállóbbnak bizonyult a budai régióban. A XI. kerületben építeni csekély rizikó, még akkor is, ha az adott terület a vasútvonalhoz és egy forgalmas autóúthoz is közel fekszik. A Kopaszi-gát melletti építkezés alapkőletételének időpontjáig a nagyrészt a Dunára tájolt, 2,8-3 méteres belmagasságú lakások első ütemének 75 százalékát már értékesítették, és 2018 végéig át is adják. A környéken az irodaházak üresedési rátája mindeközben bőven a történelmi mélységbe csökkent budapesti szint alatt van, ami ugyancsak ígéretes az irodaház fejlesztés szempontjából.

Az 56 hektáros egykori iparterületre tervezett új városnegyedet 25 ezer irodai dolgozó és 6 ezer lakó népesíti be belátható időn belül. Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes hangsúlyozta, hogy Budapest barnamezős katasztere elkészült, az alulhasznosított területek fejlesztéséhez a város hosszú távú fejlesztési koncepciója jó alapot ad. Újbuda polgármestere, Hoffmann Tamás a Budafokig elterülő volt iparterület egykori kapujának számító területen, az Infoparkkal átellenben megvalósuló BudaPart beruházását fővárosi szinten is példaértékűnek nevezte a funkcióváltás és az előnyös adottságok kihasználása miatt. A projekt fejlesztői 4 milliárd forint értékű infrastruktúra-fejlesztési programra szerződtek, ezzel a terület megközelíthetősége jelentősen javul, és felértékeli a térséget.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.