Öt év alatt kilencszáz kilométer gyorsforgalmi út épül
A jövő évi költségvetési törvényjavaslatban 1400 milliárd forint áll rendelkezésre közlekedési célokra, ez jelentős növekedés az idei 1190 milliárd forinthoz képest – mondta Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára. Kiemelte, hogy a jövő évi költségvetésben szereplő összegből 775 milliárd forint fordítható közlekedésfejlesztésre. Ezek során az egyik legfontosabb cél a vidéki városok elérhetőbbé, élhetőbbé tétele, ami a gyorsforgalmi utak nélkül nem lehetséges. A következő öt évben, vagyis 2022-ig 2500 milliárd forint áll rendelkezésre a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztésére, amelyből csaknem 900 kilométer út épül. Az államtitkár arra számít, hogy a keret 80-85 százalékát még az idén lekötik vállalkozási szerződésekkel.
Nemrég tették le az Egert az M3-as autópályával összekötő gyorsforgalmi út alapkövét, a jövő év elejére befejeződik a 21-es út fejlesztése Salgótarjánig, és idén kiírják az M30-as közbeszerzési eljárását, így megvalósul a Miskolc–Kassa közötti gyorsforgalmi összeköttetés is. Épül az M35-ös, az M4-es egy-egy újabb szakasza. Az útépítések mellett felújításra is tetemes forrás áll rendelkezésre: idén hatvan-, jövőre pedig negyvenmilliárd forint áll rendelkezésre erre, amelyből 850 kilométer úthálózat újul meg – sorolta az államtitkár. Tavaly egyébként hatszáz kilométer út újult meg, hatvanmilliárdból.
A vasúti beruházások közül 2019-ben befejezik az esztergomi vasútvonal villamosítását, és a dél-balatoni vasútvonal második szakaszának rekonstrukciója is véget ér ekkorra, és többek között a Budapest–Rákos–Hatvan vasútvonalat is felújítják. A közúti közlekedés járműparkja 2019-ig 1500-1600 új busszal gyarapodhat, ennek köszönhetően a járműpark átlagos életkora elérheti az uniós szintet.
A fővárosnak kell döntenie a források felosztásáról
A fővárosnak kell megvizsgálnia és eldöntenie, hogy a közlekedési célú beruházásokhoz rendelkezésére álló uniós forrásokat miként használja fel, a kormány ezt követően dönt – mondta Homolya, aki hozzátette: Budapestnek jóval nagyobb a forráskerete, mint amennyit a 3-as metró esetleges magasabb beruházási költsége igényel.


