Ötmilliós álomhatárnál a termőföld ára
Van olyan magyar település, amelynek határában ötmillió forintot is megér már egy hektár termőföld – derül ki az Erste Bank Agrár Kompetencia Központjának összesítéséből. A települések földtoplistájának adatai szerint hatalmasak a különbségek, hiszen akad, ahol 700 ezer forintért is lehet kapni egy hektárt, miközben az országos átlag 1,4 millió forint.
A Debrecen melletti Ebes határában volt a legdrágább a föld, egy hektárjáért átlagban 5,1 millió forintot adtak. Hajdúszoboszlón találták 4,4 millió forintos hektáronkénti árral a második legmagasabb árat. A bank szakemberei csak olyan településeket vettek fel a referenciaárakat mutató listára, amelyek környékén legalább 1000 hektár termőföld cserélt gazdát, ugyanis így elkerülték, hogy egy-egy kiugró ár eltorzítsa a valós árszintet.
A településenkénti árlista végén hektáronkénti 700 ezer forinttal Szeghalom, Tiszasüly és Besenyszög található. Az árak általában visszaigazolják a termőföldek aranykorona-értékét, hisz a legdrágábbak jellemzően 30 aranykoronán felüli területek. Egy aranykorona átlagosan 40-50 ezer forint árnövekedést jelent.
Hollósi Dávid, az Agrár Kompetencia Központ vezetője szerint tavaly átlagosan 40 százalékos volt a földárnövekedés a 2015-ös adatokhoz képest, de a nyugat-európai helyzetet figyelembe véve még így sem túl drága a termőföld Magyarországon. Az árverések adataiból kiderül, hogy egy hektár föld átlagban 1,4 millió forintért kelt el. A szakember jelezte, hogy az aranykorona-értéken túl több tényező is befolyásolja az árakat. Ezek közé tartozik például az öntözhetőség, a gépesítettség foka, a vetőmagtermesztés lehetősége és a kedvező megközelítési, szállítási lehetőség. Emeli az értéket az is, ha minél nagyobb egybefüggő táblát lehet vásárolni: 50 hektár fölött ez már jelentős árnövelő tényező.
Az összes termőföldárverés figyelembevételével egyébként az Erste Bank összegzése szerint Tolnában a legdrágább a föld, 2,25 millió forint hektáronként, Hajdú-Biharban 2,1 millió, Győr-Moson-Sopron megyében pedig átlagosan 1,93 millió. A sor végén Nógrád áll 700 ezer forinttal, míg Borsod-Abaúj-Zemplénben 840 ezer volt egy hektárnyi termőföld.


