Sztrájkot hirdet július 17-re a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ), ha nem tud megállapodni a kormánnyal a kormánytisztviselők, önkormányzati köztisztviselők és közalkalmazottak béremeléséről – jelentették be az MKKSZ képviselői tegnap Budapesten, sajtótájékoztatón. Boros Péterné, az MKKSZ elnöke elmondta, a 610 ezer állami munkavállalóból mintegy 200 ezren 8-10 éve nem kaptak béremelést, az ő érdekükben kezdte most meg a szervezet a Magyar Államkincstár országos, megyei és munkahelyi szakszervezeteivel együtt a sztrájk előkészítését. Hangsúlyozta ugyanakkor, továbbra is szeretnének tárgyalni a kormánnyal, és elérni, hogy a költségvetési törvény elfogadásáig találjanak forrást a béremelésre.
Azt követelik, hogy azon közszolgálati alkalmazottak, akiket nem érint 2017-ben központi bérintézkedés, illetve akik a saját ágazatukra, szakmai területükre vonatkozó bérintézkedésekből kimaradtak és nem tartoznak életpályatörvény hatálya alá, részesüljenek alapbérre megállapított bérkiegészítésben. Ennek mértéke három év alatt érje el az 50 százalékot, 2017-es mértéke pedig egyezzen meg a bérminimum idei százalékos növekedési mértékével – ismertette az MKKSZ elnöke.
Ha nem sikerül megegyezni, július 17-én sztrájk lehet – közölte az elnök, hozzátéve: a dolgozókon múlik, hogy mely intézményben hányan csatlakoznak az akcióhoz. Elmondta azt is, törvényesen sztrájkolni csak ott lehet, ahol működik szakszervezet, és a dolgozók legalább fele plusz egy ember támogatja az akciót.
Földiák András, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke arról beszélt, már most is súlyos munkaerőhiány van a közszolgálat több területén, ez pedig akadályozza a minőségi feladatellátást. Dobóczki Károly, a Magyar Államkincstár Országos Szakmai Tanácsának elnöke azt hangoztatta, hogy az államkincstár rendkívül fontos feladatokat lát el, a dolgozók mégsem kaptak nyolc éve béremelést. Szintén kiemelte, hogy nem a sztrájk a céljuk, megegyezésre törekszenek. Dömsödi Gábor, Pásztó polgármestere, az MKKSZ tagja azt mondta, polgármesterként látja, milyen „méltatlan” fizetésért dolgoznak az önkormányzati tisztviselők. Hozzátette, nem biztos, hogy a sztrájk a legjobb megoldás, de egy szakszervezetnek nem nagyon van más eszköze a figyelmeztetésre.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.