BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Balatoni üzemmódban a MÁV

Újból megugrott a balatoni vasúti utasforgalom, amelynek kiszolgálására a MÁV máshonnan is odavezényelt szerelvényeket. Közben viszont késnek az átcsoportosítást elszenvedő esztergomi járatok. „Nincs összefüggés a vonatátcsoportosítás és a késések között, a késések nem is rendszeresek az említett vonalon” – reagáltak az állami vasúttársaságnál a Világgazdaság felvetésére. A válasz szerint a nyári menetrend életbelépésétől (2017. június 17-től) az esztergomi vonal vonatai 87 százalékban a menetrendnek megfelelően közlekedtek, alig térve el ugyanezen időszak elővárosi átlagától. Az említett késéseket az elmúlt néhány héten az okozta, hogy a korábbinál gyakoribb volt a heves széllökéssel, felhőszakadással, villámlással járó vihar, emiatt többször hibásodtak meg a biztosítóberendezések, jóval többször dőltek fák a sínekre, felsővezetékekre. Gázolások és útátjárós balesetek is okoztak fennakadásokat.

Az említett 2-es (Budapest–Esztergom) vonalon is lecsökken nyáron az úgynevezett hivatásforgalom, vagyis kevesebben járnak munkába. Ehhez igazodik az itt közlekedő szerelvények kapacitása is, de nem közlekedik kevesebb vonat. A járművek minőségében sincs változás, a vonalon döntően Siemens Desiro motorvonatok járnak télen-nyáron.

A MÁV-nál egyébként többéves gyakorlat, hogy azokról a vonalakról, ahol nyáron csökken a forgalom, járműveket és személyzetet irányítanak át más vonalakra, amelyeket többen vesznek igénybe a szabadidős utazásokra, de ez nemcsak a budapesti elővárost érinti, kiterjed az egész országra. Így oldotta meg a társaság, hogy elég ülőhely, kerékpárszállító, kellő számú személyzet legyen a balatoni vonalakon, és növekedjen a légkondicionált járművek aránya is. A MÁV csoport vállalatai tehát – a kapott válasz szerint – alaposan felkészültek a nyári balatoni forgalomra. Ráadásul a déli parton – a felújított vonalszakaszok átadása révén – megfelelő menetrendi kínálatot lehetett összeállítani, és kevesebb késésre kell számítani. „Folyamatosan figyelemmel kísérjük az utasforgalmat, és szükség esetén tovább javítjuk a kidolgozott forgalmi technológiákat. A felkészülésnek köszönhetően hosszabb, nagyobb zsúfoltságról, problémáról nem kaptunk visszajelzést” – közölték a Világgazdasággal.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.