BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Befékezett néhány magánvasút

Tavaly zsugorodott a hazai vasúti áruszállító magántársaságok piaca, de a régi nagy nevek még megvannak: MMV, Train, CER és Floyd.

Kicsit gyengébben szerepeltek tavaly az ország vasúti áruszállító magántársaságai, mint egy évvel korábban: kisebb lett az együttes árbevételük és az eredményük is, bár a saját tőkéjük nőtt. A nyolc legnagyobb forgalmú vállalat együttes, közel 30 milliárdos forgalma a 2015-ösnek csak a kétharmada volt, és a felét sem érte el a piacvezető – de állami volta miatt a felsorolásban nem szereplő – Rail Cargo Hungaria Zrt.-ének.

A vasútifuvar-piac megnyitása után megjelent magyarországi „kicsik” között a legnagyobb ismét az MMV Magánvasút Zrt. volt, amely tavaly növelte az árbevételét, viszont veszteséges lett. A társaság többsége 2015 eleje óta a három magyar magánszemély kezében lévő Petrolsped Kft.-é, amely térségi terjeszkedést, valamint a saját vontatás, karbantartás beindítását hirdette meg. Növekedett az MMV mögött álló Train Hungary Kft. is, és az eredményét is javította, de mínuszban maradt. A Train egy magyar magánszemélyé, és 2013 óta a romániai Grampeté. Tavaly a harmadik helyre csúszó CER Hungary Zrt. eredménye a zsugorodó forgalom mellett is szinten maradt. A CER közvetve Horváth László üzletemberé.

A további magánvasútcégek 2-3 milliárd forint körüli forgalommal és (egy kivétellel) szerény nyereséggel zárták 2016-ot. Közülük az AWT Rail Hu holland kézben van, öt éve megcélozta a FÁK országaiba és Kínába, valamint az onnan ide történő szállítást. Az osztrák hátterű LTE Hungária főleg hosszú, kettő-öt euró­pai országot átszelő vasúti fuvarokat vállal. A német tulajdonú BD Cargo logisztikai szolgáltató, amely erős a szén- és az acélipari termékek vasúti továbbításában. Végül a 2014-ben alapított Integrail Zrt. Hannya Khalil Ernestóé. A cég elsősorban a koperi és a törökbálinti kombiterminál között fuvaroz. A magyar tulajdonúként startoló Floyd Zrt. 2013 óta az Eurogate GmbH-é.

A hazai vasútifuvar-piac legnagyobb szereplői nem kerültek fel a mostani listára, mert állami kézben vannak. Az élen az osztrák állami tulajdonú és az egykori MÁV-üzletág alapjain kifejlődött Rail Cargo Hungaria áll. Tavalyi, 72,1 milliárdos árbevétele 8 százalékos növekedést mutat, de ehhez kis veszteség társul. A magyar-osztrák állami tulajdonú GYSEV Cargo 12 milliárd értékben fuvarozott tavaly. A magyarországi vontatási piac legjelentősebb cége az állami MÁV-Start, amelynek a vontatáshoz kapcsolódó szolgáltatásból 17,4 milliárd forintja származott.

Van még egy sor olyan – a listán szereplőknél jellemzően nagyobb forgalmú – hazai magántársaság, amelynek bár van vasúti árutovábbítási engedélye, de a bevétele nem vagy nem elsősorban fuvarozásból származik. E cégeknek azért van szükségük az engedélyre, hogy maguk végezhessék a vasútipálya-építéssel, -javítással és más, saját tevékenységükkel összefüggő szállítást, ahelyett, hogy mástól szolgáltatásként igénybe vennék. Ilyen a Strabag Vasútépítő, a Vasútépítők, a Vas­útvill és a BSS 2000.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.