BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Céget alapított a Vasas és az MTK

Várhatóan jó néhány, eddig röplabdaszakosztállyal nem rendelkező egyesület nyit a sportág felé annak hatására, hogy a röplabda bekerül a társaságiadó-kedvezményen keresztül támogatott (TAO) látványcsapatjátékok körébe – mondta lapunknak Szabados Gábor. A sportközgazdász szerint új távlatok nyílhatnak meg a hazai klubok előtt, ha az évente 60-70 milliárd forintos TAO-pénzcsapon át 4-5 milliárd a röplabdába áramlik.

A 2011 júliusa óta működő rendszerben eddig az adókedvezményből befolyó pénzek fele jutott a labdarúgásnak, a Magyarországon és egész Európában is második legnépszerűbb kézilabda 20 százalékot kapott, mintegy 10-10 százalékos arányban osztozott a kosár-, a vízilabda és a jégkorong. Szabados úgy látja, infrastrukturális szempontból a röplabda ugyanolyan teremsport, mint az eddig is támogatott kézi- és kosárlabda, így a forrásbevonás elsősorban nem az épülő csarnokokban lesz mérhető, hanem a csapatok és a játékosok számának növelésében. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint 210 klubban van lehetőség a sportág gyakorlására, emellett több mint 1200 iskolai röplabdacsapat működik közel 15 ezer gyermek rendszeres sportolását biztosítva.

Szabados Gábor szerint a TAO-val állhat összefüggésben két nagy múltú fővárosi klub cégalapítása is: az MTK Röplabda Kft. és a Vasas Röplabda Kft. is június végén jött létre. Bár a kék-fehérek és a piros-kékek is rendelkeztek már röplabdacsapattal, várhatóan ezeken az új gazdasági társaságokon keresztül válhatnak a társasági adó kedvezményezettjei­vé. A sportközgazdász felidézte: a TAO-rendszer hat évvel ezelőtt annak szellemében jött létre, hogy az idehaza működő vállalkozásoknak 500 millió forintos nyereségig 10, afölött 19 százalékot kellett adózniuk, az adott vállalat ennek az összegnek a 70 százalékát fordíthatta az öt kiválasztott csapatsport támogatására. A struktúra annyiban változott, hogy idén egységesen 9 százalékra csökkent az adókulcs. Ha a klubok a taglétszám növelésére használják fel a TAO-pénzeket, 10 százalék önrészt kell biztosítaniuk, létesítménybővítéshez 30 százalékot, edzői bérfejlesztéshez pedig 50-et.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.