BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A faiskolák dominálnak a dísznövénypiacon

Némileg csökkent 2016-ban a dísznövénytermesztésre használt terület az előző évihez képest – áll az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) összefoglalójában. Az összes terület 93 százalékát az 1157 hektáron termesztett faiskolai növények foglalták el, a terület 4 százalékán vágott virág és vágott zöld, míg 3 százalékán cserepes és hagymás dísznövények termesztése folyt.

A dísznövénykertészetekben mintegy kétezren dolgoztak 2016-ban, 60 százalékuk teljes, 14 százalékuk részmunkaidőben, a fennmaradó hányadot pedig az alkalmi munkások tették ki.

Az ágazat nettó árbevétele 2016-ban 8,8 milliárd forint volt, amelynek több mint fele a 4,8 milliárdot hozó faiskolai növények és gyeptermesztés árbevételéből származott, a vágott virág és vágott zöld árbevétele 1,5 milliárd, a cserepes, a kiültetésre szánt és a hagymás növényeké pedig 2,5 milliárd forint volt.

A dísznövénytermékeket tartalmazó termékcsoportok külkereskedelmi egyenlege a KSH adatai alapján évről évre masszívan negatív: a külkereskedelmi forgalmon belül az import aránya az utóbbi hét évben minden alkalommal 60 százalék felett volt. A magyar dísznövényexportban a faiskolai termékek aránya meghatározó, de jelentős a friss vagy kezelt vágott virág részesedése is. Ez utóbbi termékcsoport importjának értéke azonban évről évre jelentősen meghaladja az exportét, külkereskedelmi egyenlege pedig 2016-ban tovább romlott. A vágott virág kivitele mindössze 535 millió forint árbevételt eredményezett, majdnem 60 százalékkal kevesebbet, mint 2015-ben, miközben az import 4,7 milliárd forintos értéke 4 százalékkal meghaladta a 2015. évit.

A KSH adatai szerint a magyar dísznövényexport meghatározó része – a környező EU-tagországok mellett – a német piacra került. Az import túlnyomórészt Hollandiából, Németországból és Olaszországból érkezett 2016-ban.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.