BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hírsor

Víziközmű-beruházások: nyolcmilliárd szakértőkre

Összesen nettó 8 milliárd forintos keretmegálla­podást kötött az NFP Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Kft. a 2014–2020-as európai uniós programozási időszakban megvalósuló víziközműprojektek megvalósításához, a víziközművek üzembe helyezéséhez és fenntarthatóságához kapcsolódó szakértői feladatok ellátására. A közbeszerzésen nyertes ajánlattevők: a BDL Környezetvédelmi, Tervező, Szolgáltató és Tanácsadó Kft. (amely alvállalkozóként nevesítette az Utiber Kft.-t); a Bólyban bejegyzett ECcoeline Zrt. és az azonos tulajdonosi körbe tartozó Délvíz Zrt. alkotta Magyar Vagyonértékelő Konzorcium; valamint a Solution Vagyonértékelő Konzorcium, amelynek tagjai a Valid Solution Kft., a Professional Marketing Manager Kft., a Economic Solutions Zrt. | vg

Környezettudatos gyártás Sopronban

Ahogy a termelésben, úgy a környezetgazdálkodásban is kiemelten fontos vállalásokat tett a Heineken Hungária Zrt.: a társaság csak magyar árpából készíti a termékeit a Soproni Sörgyárban, míg a vízfelhasználását 2008 óta 13,8 százalékkal tudta csökkenteni – emlékeztetett Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a II. Soproni Sörrally alkalmából tartott beszédében. A szakember emlékeztetett: a 120 éves Soproni Sörgyárban és a martfűi gyárban is anaerob technológiával működő szennyvízkezelő telep működik, így a gyárakból csak tisztított, kezelt szennyvíz kerülhet ki. Az eljárás során keletkezett biogázt a sörgyártásban hasznosítják. | vg

Bővítenék az egészségügyi bérrendezés körét

Harmincmilliárd forintra van szükség az egészségügyi szakdolgozók további bérrendezésére – közölte az Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke. Cser Ágnes reméli, ahogy tavaly is sikerült elérniük év közben a költségvetés módosítását, most is ezt szeretnék. A kormányzat több évtizedes lemaradást pótol: így jött létre a szakdolgozók esetében a négylépcsős, az orvosok esetében pedig a kétlépcsős bérfejlesztés, de emelik a mentősök fizetését, és a védőnőknél is készül a megoldás. Cser Ágnes közölte: szeretnék elérni, hogy ne csak az egészségügyi szakképesítéssel rendelkezők, hanem a műszaki, informatikai és gazdasági szolgáltatást nyújtó dolgozók bérét is fejlesszék. | vg

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.