Jól fogyott a megyei e-matrica
Az utak használatából a tavalyi 135 milliárd forint után idén az első fél évben több mint 150 milliárd forint bevétele keletkezett a költségvetésnek. Ebből 108,3 milliárdot tett ki a teherautók után fizetett, a megtett úttal arányos e-útdíj, ami több mint 11 milliárd forinttal haladja meg a 2016 első félévi bevételeket – tájékoztatta a Világgazdaságot a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. A külföldi fuvarozók közül a top 3 országba Románia, Lengyelország és Bulgária tartozik. A fuvarozók többsége már a fedélzeti készülékkel (OBU) fizeti meg az e-útdíjat: a magyarok 97,5 százaléka, ami stagnál, a külföldiek közül pedig 71,5 százalék, a számuk még mindig emelkedik.
Az első hat hónapban a személygépjármű-vezetők által vásárolt e-matricából is közel 8,3 százalékkal több – 6,7 millió darab – fogyott, mint egy évvel korábban. A NÚSZ eladási statisztikáiból kiderül, hogy a június 30-ig értékesített e-matricák közel 3,66 millió egyedi rendszámhoz köthetők, ez körülbelül 357 ezerrel, vagyis 10,8 százalékkal haladja meg a 2016-os értéket. Ami a bevételeket illeti: a 2016. első félévi 38,17 milliárd forinttal szemben idén mintegy bruttó 41,94 milliárd forint folyt be. Mivel az útdíjfizetési rendszer árai és feltételei nem változtak, ezért a növekedés hátterében főként a hazai díjköteles úthálózat forgalmának erősödése áll.
Valamennyi díjkategória, illetve valamennyi e-matrica-típus jobban teljesített 2017 első fél évében. Az éves és a megyei matricáknál messze átlagon felüli emelkedés tapasztalható. Előbbiből június végéig mintegy 12,1, utóbbiból 13,7 százalékkal vásároltak többet az autósok.
„Az ad hoc vásárlások arányának csökkenése és a hosszabb érvényességi idővel rendelkező matricatípusok arányának növekedése azt mutatja, hogy az autósok körültekintőbben tervezik meg utazásaikat. Ezt támasztják alá a megyei e-matricák eladási adatai is, amelyek alapján egyértelműen kijelenthető, hogy a két és fél évvel ezelőtti bevezetéskor még ellenérzésekkel fogadott új termék sikeres” – mondta Börzsei Tibor, a NÚSZ vezérigazgatója.
Bár a szabadságolási időszak még csak most kezdődik Európában, a külföldiek így is jelentős, mintegy 35 százalékos arányt képviselnek az első féléves értékesítési adatokban, ami nagyjából megfelel a 2016-os értéknek. Idén az első hat hónapban összesen közel 2,34 millió e-matricát vásároltak nem magyar felségjelű járművekre, ami tíz százalékkal több az előző év azonos időszakához viszonyítva. A külföldi országok sorrendjét vizsgálva az idei első fél évben a legtöbb jogosultságot, mintegy 523 ezer darabot a román felségjelű autókra vásárolták, ami 22,41 százalékos arányt jelent. Ezt követik szorosan a német felségjelű autók, majd Ausztria, Szlovákia és Szerbia következik – a felállás tavalyhoz képest nem változott.


