BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem félnek a kockázatoktól a hazai cégek

A kelet-európai cégek több mint fele nem vár javulást idén a fizetési szokásokban, 26 százalékuk pedig attól tart, hogy még több vevő késik majd a számlák kiegyenlítésével – derül ki az Atradius ezer magyar, lengyel, cseh, szlovák és török cég megkérdezésével végzett felméréséből. Tavaly a cégek 86 százaléka tapasztalta, hogy ügyfelei késve egyenlítik ki a számláikat, a késve fizetés 76 százalékban a vevők likviditási problémáival függött össze. A lejárt számlák aránya a régióban Magyarországon a legalacsonyabb.

A felmérés szerint a térségben a vállalatközi számlák 45 százalékát nem fizetik ki határidőre, míg Nyugat-Európában ez az adat 42 százalék. A számlák 10 százalékát 90 napon túl sem egyenlítik ki a kelet-európai cégek vevői, 1 százalékot pedig egyáltalán nem fizetnek ki, így ezeket le kell írni. A térségben Törökország a rekorder, ahol a lejárt követelések aránya 61 százalék, a számlák 20 százalékát 90 napon túl fizetik csak ki, a követelések 2 százalékát pedig le kell írni. Törökországban a számlák átlagos forgási sebessége 73 nap, szemben az átlag kelet-európai 63 nappal.

A kelet-európai vállalatok nem számítanak arra, hogy javulnának a régiós fizetési szokások. A cégek mindössze 16 százaléka várja, hogy a számláit hamarabb egyenlítik majd ki, mint 2016-ban, 58 százalék hasonló késésekre számít, míg 26 százalék a helyzet romlásától tart. A magyar vállalatok ennél is pesszimistábbak, nálunk a cégek 80,9 százaléka nem remél javulást.

A térségben Magyarországon a legalacsonyabb a lejárt B2B-számlák aránya, 29,7 százalék. Ráadásul az idei késve fizetési arány jóval a kelet-európai átlag (41,5 százalék) alatt van. Magyarországról és a régió többi országáról is elmondható, hogy lejárt számlák gyakrabban voltak tapasztalhatók a belföldi vevők esetében, mint a külföldi ügyfeleknél.

Az elemzés szerint Magyarország egyike azon kelet-európai országoknak, ahol a cégek kevésbé hajlanak arra, hogy fokozzák a védelmet a Brexit, az ázsiai visszaesés és az amerikai protekcionizmus okozta kockázatokkal szemben. A legtöbben Magyarországon (a válaszadók 68,4 százaléka) jelentették ki, hogy nem változtatják meg kockázatkezelési eljárásaikat (Kelet-Európa: 53,3 százalék, Nyugat-Európa: 60 százalék). A magyar válaszadók mindössze 5,2 százaléka jelezte, hogy még kockázattudatosabb kereskedésre készül a partnereivel. Ez az egyik legalacsonyabb százalékarány Kelet-Európában.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.