Az európai légi áruszállítás volumene 14,3 százalékkal volt magasabb júniusban, mint 2016 júniusában a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) jelentése szerint. Az év első felében a levegőben elszállított áru mennyisége 13,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi hat hónap mennyiségét. Az IATA a piac bővülését részben az euró elhúzódó gyengélkedésének tudja be, így arra számít, hogy a földrész légi fuvarozói továbbra is profitálhatnak sokasodó exportmegbízásaikból.
Impozánsak a globális adatok is: a légiszövetég kimutatása alapján 2017 első felében 10,4 százalékkal volt nagyobb az egy évvel korábbinál annak a mutatónak az értéke, amelyet a repülőn szállított áru tömege és az érintett távolság szorzataként képeznek. Ez volt egyébként a legnagyobb ütemű bővülés azóta, hogy 2010-ben a világ kilábalt a nemzetközi pénzügyi válságból.
A szállított áru mennyisége Európa után Észak-Amerikában nőtt a legjobban, 12,7 százalékkal.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.