Egy aktív online vásárló évente átlagosan 10,9 alkalommal rendelt interneten árut 2017 első fél évében. A legnépszerűbb termékek változatlanul a könyvek, a játékok, a ruházati cikkek, a műszaki és a számítástechnikai eszközök. A vásárlás gyakorisága az elmúlt időszakban folyamatosan nőtt: 2016-ban 10,5, egy évvel korábban 9,7 volt az átlagos adat. A termékösszetételben az idén az FMCG (élelmiszerek, háztartási és vegyi áruk) valamint a baba-mama termékek iránti érdeklődés emelkedett a GKI Digital és az Árukereső friss felmérése szerint.
Az online térben aktív kereskedők közül a kisebb, kevésbé tőkeerős e-kereskedők jellemzően a szakosodás, a specializálódás útját választják, a nagyobb, piacvezető szereplők pedig főként a választék folyamatos bővítését. A verseny az évi 18-20 százalékos növekedés mellett folyamatosan erősödik. 2017 első fél évében az online csatornák forgalma 154 milliárd forint volt 14 millió rendelés mellett, ami 20 százalékkal, illetve 25 milliárd forinttal haladja meg a tavalyi azonos időszak értékét.
Az online áruházak által alkalmazott hagyományos marketingeszközök (hírlevelek, ingyenes szállítás, egyéb akciók) továbbra is fontos szerepet töltenek be a vevőcsábításban. Igazán kitűnni azonban olyan technikákkal lehet, amelyekkel a vásárlók meg tudják különböztetni a kereskedőket egymástól.
A vevők szemszögéből a kereskedők közötti választás egyedüli szempontja sokáig csak a kiszemelt termék ára volt. Azonban a vásárlási gyakoriság és tudatosság növekedésével együtt az árközpontú megközelítés kiegészült további – legalább akkora hangsúllyal jelen lévő – szempontokkal is. Ilyen többek között a vásárláshoz kapcsolódó szolgáltatások minősége, illetve a vásárlási élményt meghatározó szempontok (a felhasználói felület kialakítása, az egyénre szabott [perszonalizált] kedvezmények, a rugalmas és segítőkész, többcsatornás ügyfélszolgálat).
Ezek a szempontok a versenyképes árakkal kiegészülve elkötelezetté tehetik a vásárlókat a felmérés következtetése szerint, márpedig éppen ezen elköteleződés a mai, magyar online kiskereskedelmi piac legfontosabb célja. Ugyanis rövid távon nem várható új, érdemi vásárlóerővel rendelkező társadalmi rétegek tömeges megjelenése a szektorban.
A személyre szabottság terjedése mellett a közösségi oldalakon való aktív jelenlét is egyre hangsúlyosabb. Jól jelzi a közösségi média fontosságát, hogy a Facebook 2017-re szinte megkerülhetetlen csatornává vált: míg tavaly a kereskedők 78 százaléka volt jelen a legnagyobb közösségi oldalon, addig idén már 92 százalékuknak van hivatalos oldala.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.