BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nyugdíjasokat kell foglalkoztatni

Nincs B terv, mielőbb lehetővé kell tenni a nyugdíjasok foglalkoztatását szövetkezeti keretek között és azon kívül is kedvezményes adózással, a bérplafon eltörlésével – hangsúlyozta egy tegnapi turisztikai-vendéglátóipari konferencián Krisán László, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Elhangzott: a kamara segíteni akarja a vállalkozókat egy olyan nyugdíjasmunkaerő-piaci adatbankkal, amelynek a létrehozásához és működtetéséhez szükséges forrásról már a főpolgármesterrel és a kormányhivatal elnökével is tárgyaltak. A képzett és értékes tapasztalatokkal rendelkező aktív nyugdíjasok foglalkoztatása maradt az egyetlen gyorsan ható megoldás. Magyarországon az uniós átlagtól messze elmarad a nyugdíjasok munkaerőpiaci részaránya, ennek növelésére a jövőben egyre nagyobb szükség lesz. Rolek Ferenc, a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke szerint hamarosan égető szükség lesz a cigányság munkaerőpiaci integrációjára is.

A nemrég még a munkanélküliség enyhítésére hozott, a nyugdíjasok foglalkoztatását ellehetetlenítő intézkedések okafogyottá váltak, el kell törölni őket – ebben egyetértettek a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (Vimosz) és a BKIK rendezvényének előadói. Gál Pál Zoltán, a Vimosz elnöke rámutatott, hogy a munkaerő biztosítása a többszörös béreket kínáló német és osztrák gazdaságban is gond. Ausztria tízéves turizmusfejlesztési stratégiájában le is van írva, hogy az nem hajtható végre a magyar munkavállalók nélkül. Vagyis a munkaerő elszívása egyre intenzívebbé válik majd.

Rolek Ferenc szerint hamarosan égető szükség lesz a cigányság munkaerőpiaci integrációjára

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.