BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bérbeadási botrány Szingapúrban

Mintegy 152 ezer amerikai dollár bírsággal sújtott a szingapúri bíróság két férfit, akik lakást béreltek, majd azt kiadták.

A városi és állami szabályok szerint bűnösnek vallotta magát két szingapúri férfi a bíróság előtt nem engedélyezett rövid távú lakásbérbeadás miatt. Megbüntették őket, amiért a városfejlesztési hatóság engedélye nélkül kevesebb mint hat hónapig béreltek négy helyiséget egy társasházban. Mintegy 152 ezer amerikai dollár – jelen árfolyamon 38,7 millió forint – bírsággal sújtották őket. Az ügy még folyamatban van, az ügyészség és a védőügyvédek is eltérő pénzbüntetésért lobbiznak – írja a Reuters. A cikk szerint a szingapúri kormány álláspontja alapján az airbnb-zés a jelenlegi keretek között tarthatatlan, szabályozási változásokat sürget.

Az Airbnb-t 2008-ban alapították San Franciscóban azzal a céllal, hogy az emberek az otthonuk egy részét vagy egészét ideiglenesen vendégeknek adják bérbe. A cég tízéves pályafutása során számos konfliktust megélt, összeütközésbe került nagyvárosi szállodákkal és a hatóságokkal is. A többi között New Yorkban, Amszterdamban, Berlinben és Párizsban is nagy ellenállást váltott ki, bizonyos esetekben korlátozták a rövid távú bérleti díjakat. A kritikusok az Airbnb-t hibáztatják például a súlyosbodó lakáshiányért. Az Airbnb a turisták által kedvelt desztinációkban nagyon népszerű, a városoknak, szállodáknak és a lakosoknak azonban gyakran szúrja a szemét. Bécsben tavaly konferenciát szerveztek a sharing economyról, mivel az osztrák fővárosban is gondot okozott, hogy a rövid távú lakáskiadásból származó bevétel után sokan nem fizettek adót. A betiltás gondolata fel sem merül, de tervet dolgoztak ki arra, hogy átláthatóbbá tegyék ezt az iparágat. Berlinben ennél már jóval szigorúbb intézkedéseket hoztak: rövid távon csak előzetes engedély alapján lehet lakás kiadni, és csak abban az esetben, ha a tulajdonos is a lakásban él, és legfeljebb a lakása felét adja ki vendégeknek. A kerületekben külön ellenőrző csoportok razziáznak. Barcelonában az utcára vonultak a belváros lakói a rengeteg turista és az egekbe emelt bérleti díjak miatt. A tüntetések meg is hozták az eredményüket: amellett, hogy a tulajdonosnak be kell jelentenie a rövid távú lakáskiadást, egy évben csak egy hónapig adhatja ki a lakását turistáknak. A szabályszegők hatalmas bírságot kapnak.

Budapesten több kerületben is szigorították a feltételeket, egy január óta hatályos jogszabály azonban kimondottan kedvez az airbnb-zőknek. A rövid távra bérbe adó magánszemélyek maximum három lakás esetén választhatják a tételes átalányadót (korábban csak egy lakás esetében lehetett), amelynek mértéke továbbra is évi 38 400 forint.

A globális piacon az Airbnb értéke már a Marriott és a Hilton értékével vetekszik.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.