Elmarad ugyan a várakozásoktól, de így is optimizmusra ad okot a japán gazdaság tavalyi bővülése. A tegnap megjelent adatok szerint a negyedik negyedéves, évesített GDP-növekedés 0,5 százalékos lett, az egész évet nézve pedig 1,6 százalékkal bővült a gazdaság. A mostani volt zsinórban a nyolcadik negyedév, amikor nőtt a gazdaság, ez a leghosszabb növekedési periódus a 80-as évek eleje óta.
A növekedést elsősorban a fogyasztás hajtotta, ami remek hír a még mindig ultralaza monetáris politikát folytató jegybanknak. Az elnöki posztra újraválasztott Kuroda Haruhiko reménykedhet benne, hogy az infláció magára talál, a jegybank ugyanis nem szigorít, amíg a fogyasztói árindex el nem éri a 2 százalékos célt. Elemzők szerint a piac már így is amiatt aggódik, hogy az Egyesült Államokban és az euróövezetben is szigorúbb lehet a monetáris politika a vártnál, de a Bank of Japan nem fogja követni őket. Lehet azonban, hogy az erős GDP-adatok, a 2,8 százalékos munkanélküliség és a bővülő fogyasztás mellett sem pattan fel az árindex: a kormány tegnapi adatai szerint ugyanis a reálkeresetek 0,4 százalékkal csökkentek éves alapon a tavalyi utolsó három hónapban. A Reuters által idézett elemzők ugyanakkor biztosak abban, hogy a feszes munkaerőpiac nagyobb mozgásteret ad a szakszervezeteknek a kedvezőbb bérfeltételek kiharcolásához.
Szakértők szerint az erős jen még gondot okozhat, Muto Hiroaki, a Tokai Tokyo Research Center elemzője szerint nem valószínű, hogy a jegybank szigorítana egy erősödő devizával a háta mögött. A jen a GDP-adatok után egy százalékot erősödött a dollárral szemben, idén már összesen közel 5 százalékot. Igaz, ebben benne van a múlt hét részvénypiaci zuhanása is, amikor a befektetők szokásosan menekülőeszközként használták a jent.
Várakozáson felül az ipari termelés
Második becslésében megerősítette az Eurostat, hogy az eurózóna gazdasága 2,7 százalékot bővült éves és 0,6 százalékot negyedéves alapon. Az övezet ipari termelése azonban a 3,6 százalékos előrejelzés helyett 5,2 százalékkal bővült éves alapon, ami alátámasztja, hogy a 2017-es volt a legerősebb gazdasági év a közösségben a válság óta. Elemzők szerint a lendület vélhetően kitart az idén is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.