BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Borsiker Japánban

Négy borával vett részt Japánban, a Sakura Wine Award borversenyen a bodrogkeresztúri Dereszla Pincészet, és mind a néggyel aranyérmet nyert – számolt be a Világgazdaságnak a pincészetet vezető Kalocsai László. A 2010-es aszú mellett egy-egy száraz és félszáraz furmintot, valamint a tokaji borvidéken egyre népszerűbb, de fajtaborként még ritkaságszámba menő kabar borukat nevezték a versenyre. Ez utóbbi a Magyarországon nagyaranynak, Japánban dupla aranynak nevezett elismerést is kiérdemelte.

Kalocsai László kiemelte, hogy a rendkívül nagy potenciállal rendelkező japán piacon a legrangosabb, a trendeket jól jelző versenyen érték el a sikert. A verseny különlegessége, hogy csak hölgyek bírálnak, és a japán piacon meghatározó az itt elért eredmény, főleg, mert Japánban a nők lényegesen több bort fogyasztanak, mint a férfiak.

Igaz, az átlagos japán fogyasztó még a magyarnál is kevesebb bort iszik: az országos 3,5 millió hektoliteres fogyasztás fejenként 2,7 litert tesz ki, szemben a hazai (2015-ös adat) 26 liter körülivel. A japán borimport dinamikusan nő, a 2010-es 1,8 millió hektolitert 2016-ban már 2,7 millió követte. A lendület folytatódására utal Kalocsai László szerint, hogy a világon Franciaország után Japánban van a második legtöbb hivatásos sommelier. A borok 48-48 százalékát éttermekben és áruházakban, szaküzletekben vásárolják, a maradék 4 százalékot alternatív, például internetes csatornákon. Népszerűek a boros kurzusok, amelyeket többségben szintén nők látogatnak.

A japán import mennyiségének 23 százaléka, értékének 51 százaléka származik Franciaországból. Magyarország még nem veszi ki a részét a japán borforradalomból és annak előnyeiből, és az sem biztató jel, hogy a Sakura Wine Awardon csak egy magyar induló volt, míg például szlovákiai és romá­niai borászatok jóval nagyobb számban érkeztek. E visszafogottság látszik az exportadatokban is: Magyarország 2017-ben csupán 1400 hektolitert értékesített Japánban, ötödrészben a tokaji borvidékről származó terméket. E mennyiségből a Dereszla csak 30 ezer palackkal részesedett. Bár a japánoknak a magyar bor említésekor az édes tokaji jut eszükbe, a Dereszla döntő részben száraz borokat ad el ott. Kalocsai László elmondta: a most kapott díjak marketingértékét is kihasználva, néhány éven belül meg kívánják duplázni a mennyiséget.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.