Ösztöndíj diákhiteles hallgatóknak
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságAz MFB csoporthoz tartozó Diákhitel Központ harmadik alkalommal hirdeti meg ösztöndíjpályázatát minden olyan 45 év alatti, nappali tagozatos, aktív vagy passzív hallgatói jogviszonnyal rendelkező egyetemistának, főiskolásnak, aki hatályos diákhitel-szerződéssel rendelkezik. A jelentkezés feltétele a többi között az is, hogy a hallgatónak legyen már legalább két lezárt féléve. Ahogy a nyelvvizsgák és a kutatói munka, úgy a közéleti tevékenység és a sporteredmény is pluszpontokat hozhat. A 14 győztes pályázó a 2018–2019-es tanévben összesen 700 ezer, vagyis tíz hónapon keresztül havi 70 ezer forintot kap.
Az általános pályázati feltételek között szerepel még a magyar állampolgárság, illetve két lezárt félévben a legalább 4,00-es korrigált kreditindex is. Az érvényes pályázathoz be kell nyújtani egy bemutatkozó levelet, a diákhitel szerződésének szerződésszámát (Diákhitel 1 vagy Diákhitel 2), a tanulmányi átlagot igazoló indexmásolatot, valamint a pluszpontokat igazoló dokumentumokat. A Diákhitel Központ május 4-ig várja a hallgatók jelentkezését. A formai szempontok alapján előszűrt érvényes pályázatokat egy háromtagú szakmai bizottság, a Diákhitel Szakmai Grémium értékeli. A Diákhitel Központ tavalyi pályázatára több mint 300 hallgató jelentkezett, az ösztöndíjasok között olajmérnököt, biológust, fizikust, jogászhallgatót, vidéki és fővárosi, első és másoddiplomást is díjazott a társaság. A nyertesek közül többen köztársasági ösztöndíjasok, az Országos Tudományos Diákköri Konferencia előkelő helyezettjei, társ- vagy önálló szerzők, tudományos kutatások résztvevői voltak.


