Rekordnyereséget ért el tavaly a magyar Raiffeisen
Tavaly 28,5 milliárd forintos adózás utáni eredménnyel zártunk, ami 81 százalékkal haladta meg az előző évit – jelentette be Zolnai György, a Raiffeisen Bank vezérigazgatója. A nem teljesítő hitelek (NPL) aránya 8 százalékra esett vissza az öt évvel ezelőtti 29 százalékról, állományuk a 2016-os 133 milliárd forintról 77 milliárdra csökkent. Zolnai kiemelte: a cél nem az volt, hogy gyorsan építsék le a nemfizető állományt, hanem a jó térülést tartották szem előtt. Jelentős NPL-portfólióeladásról is beszámolt a bankvezér, amely hozzájárult a kedvező eredményekhez, emellett pedig fokozatosan kisebb csomagokat adtak át a követeléskezelő cégeknek.
A bank működési bevétele az alacsony kamatkörnyezet ellenére 7 százalékkal nőtt, tavaly 83,2 milliárd forint volt, míg a céltartalék jelentősen meghízott a 2016-os 2,3 milliárdhoz képest, tavaly már 15 milliárd forintot tett ki, ami az adózott eredménynek majdnem a fele. Ez nyilván nagyon magas – értékelte Zolnai György. A jegybank tőkemegfelelési elvárása erős volt, arra lehet számítani, hogy csökkenni fog, erről azonban nem ők döntenek – tette hozzá.
A mérlegfőösszegben 4 százalékos növekedést ért el a bank, 2172 milliárd forint volt a mutató tavaly. A személyi kölcsönök kihelyezése megduplázódott, a lakáshitelek pedig 87 százalékkal emelkedtek. Jó jelnek tartja a vezérigazgató, hogy a vállalati hitelállomány a piaci átlagnál nagyobb bővülést ért el. A teljesítő hitelek 6 százalékkal emelkedtek, a forrásoldal pedig 10 százalékkal nőtt, ez utóbbi annak köszönhető, hogy az emberek a Raiffeisenhez vitték a betétjeiket. A hitel-betét arány 50 százalék körül alakult, ami jelentős teret biztosít a hitelezés felfutásának. A piaci részesedés ugyan enyhén csökkent, erre azonban – emelte ki Zolnai – idén nagyobb hangsúlyt fordítanak. Ebben az évben a tavalyi nyereség felével terveznek, 12-13 százalékos tőkearányos megtérülést látnak a piacon, a fenntartható nyereséges bank így képzelhető el – mondta a vezérigazgató. A fiókhálózat felére csökkent, és a hangsúlyt is áthelyezték, további leépítéseket nem terveznek.
A tavalyihoz hasonlóan idén is a jelzáloghitelezés duplázását tervezzük – mondta Ralf Cymanek, a Raiffeisen vezérigazgató-helyettese. Hangsúlyozta, hogy hisznek a hosszú távú fixálásban, a Fogyasztóbarát Lakáshitelek a kölcsönök harmadát teszik ki, míg az öt-tíz évre fixált szerződések aránya 83 százalék. Egy jelzáloghitel futamideje alatt szinte biztos, hogy lesz kamatemelés – hívta fel a figyelmet Cymanek –, erre a fixálással felkészülhetnek az ügyfelek. A személyi kölcsönök felét már napon belül megkapják az igénylők, és fióklátogatás nélkül is elérhető a termék azok számára is, akik korábban nem voltak ügyfelek a banknál. A Raiffeisen prémium- és privátbanki téren is bővült, az előbbi 10,8, az utóbbi pedig 5 százalékkal több ügyfelet szolgált ki. A vállalati ügyfelek száma 12 százalékkal nőtt tavaly, ezáltal a bank piaci részesedése ismét 10 százalék fölé emelkedett.


