Lemondott a BKIK elnöke
Lemondott Krisán László, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) elnöke. A rendkívüli ülésen közölte, hogy a kamara vezetését a májusi küldöttgyűlésen adja át. Krisán László a jövőben szakmai tapasztalatát a magyar gazdaság szempontjából stratégiai jelentőségű kis- és középvállalkozások fejlesztésének szentelheti. A BKIK elnöke úgy fogalmazott, hogy a kamara vezetését tavaly, viharos időszakban vette át, teendőit azzal kezdte, hogy az alapokat rendbe rakja, és ez véleménye szerint nagyrészt sikerült.


