BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Júniusban indul a diákmunkaprogram

Idén is elindítja a Nyári diákmunka elnevezésű központi munkaerőpiaci programot a Nemzetgazdasági Minisztérium. A több mint kétmilliárd forintos keretköltséggel futó kezdeményezés célja, hogy a fiatalok korai munkatapasztalatot szerezzenek, munkajövedelemhez jussanak, és az is, hogy megelőzhető legyen a fiatalkori inaktivitás. A rendelkezésre álló összegből előreláthatólag idén is mintegy 30 ezer diák juthat munkalehetőséghez.

A június 18-án induló programban a foglalkoztatást biztosító – és így támogatható – munkáltató a területi, települési önkormányzat, illetve annak önkormányzati alaptevékenységet végző intézménye és az ágazati munkaerőhiány kezelése érdekében a mezőgazdaság és a vendéglátás területén működő vállalkozás is lehet. A célcsoportba tartozó személyek munkaviszonyban történő foglalkoztatása esetén a fizetés és a ténylegesen lerótt szociális hozzájárulási adó együttes összegét 100 százalékban megtérítik a foglalkoztatóknak.

A kétpilléres program keretében, az önkormányzatoknál való elhelyezkedéskor a diákok legfeljebb két és fél hónapos (2018. július 18. – 2018. augusztus 31.), maximum napi hatórás foglalkoztatása támogatható. A dotáció megállapítása során havi munkabérként a szakképzettséget igénylő munkakör esetében havi 135 375 forint, szakképzettséget nem igénylő munkakör esetében pedig 103 500 forint vehető figyelembe, ezen összegen felül téríthető meg a szociális hozzájárulási adó. A napi hat óránál rövidebb munkaidőben történő foglalkoztatás esetén a támogatási összeg arányosan csökken.

A második pillérben a mezőgazdaság és vendéglátás területén elhelyezkedő diákokat támogatják. Ez esetben a célcsoportba tartozó személyek legfeljebb napi 8 órás foglalkoztatása támogatható munkaviszonyban. A munkabér és a kapcsolódó szociális hozzájárulási adó együttes összegének 75 százalékát térítik meg, legfeljebb két és fél hónapra. A fennmaradó bérköltséget és járulékait a foglalkoztatónak kell viselnie. A foglalkoztatónak a tervezett foglalkoztatás kezdetét megelőzően a területileg illetékes járási hivatal foglalkoztatási osztályán munkaerőigényt, illetve támogatás iránti kérelmet kell benyújtania. A támogatás előfeltétele, hogy a nappali tagozatos diák közvetítést kérőként a lakó- vagy tartózkodási helye szerint illetékes járási hivatal foglalkoztatási osztályán nyilvántartásba vetesse magát.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.