3 alsó –kormányszósz
A kancelláriaminiszter óvatos becslése szerint a központi közigazgatásban 15-20 százalékos leépítés lehet az idén. Gulyás Gergely a kormányszóvivői tájékoztatón hangsúlyozta: nem a fűnyíróelv alapján csökkentenek létszámot a minisztériumokban, s nem költségvetési indok húzódik meg az intézkedés mögött. A Miniszterelnökséget vezető miniszter célként jelölte meg, hogy megszüntessék a párhuzamosságokat, hatékonyabbá, olcsóbbá váljon a központi közigazgatás (a digitalizációból fakadóan kevesebb közszolga is elég bizonyos területeken), ugyanakkor a közszolgák fizetése emelkedjen. A minisztériumokban és a háttérintézményekben csaknem 14 ezren dolgoznak. Az egyes minisztériumokban állapítják meg a szükséges létszámot. A leghumánusabb módszereket alkalmazzák majd az elbocsátások esetében, például ha valakit nyugdíjaznak, nem vesznek fel a helyére új dolgozót.
Gulyás Gergely utalt rá, hogy a miniszteri fizetéseket a miniszterelnök határozhatja meg bizonyos keretek között. A fő szabály szerint a miniszteri fizetés a kétszerese lehet a képviselői bérnek, amelyet az átlagbérhez kötöttek: ha az emelkedik, nőhet a képviselői fizetés is. Ez nem vonatkozik a két tárca nélküli miniszterre, akik vagyonfelügyelettel foglalkoznak, s havi 5 millió forintot keresnek.
A miniszter jelezte: a szárazság miatt nem kell vízkészlet-hozzájárulási járadékot fizetniük a gazdáknak, ha öntöznek. Hozzátette, hogy az idén 4,8 millió tonna gabonát takarítottak be, ebből 1,2 millió jut exportra.
Gulyás Gergely közölte: a turizmus bevételei bő 10 százalékkal nőttek az első fél évben az előző esztendő azonos időszakához képest. A belföldi vendégek száma 6,8, a külföldieké 4 százalékkal gyarapodott. A kancelláriaminiszter szerint a magyar–német gazdasági kapcsolatok erősségét, távlatosságát mutatja, hogy a BMW új autógyárat hoz létre az ország keleti részén (Debrecenben), azután, hogy az Audi Győrött, a Mercedes pedig Kecskeméten gyárt gépkocsit. Hozzáfűzte, hogy az a mezőgazdasági földterület, amelyen a német óriáscég felépíti a gyárát, egymilliárd forintot ér, míg a beruházás értéke egymilliárd euró, s ezer embernek ad majd munkát.


