Öt pont a bolygó megmentéséért

Csaknem ötven évvel ezelőtt a Római Klub A növekedés határai című jelentésében arra figyelmeztetett, hogy ha a gazdasági növekedés rohamléptekben folytatódik, a környezeti szempontok figyelembevétele nélkül, akkor a világ ökológiai és gazdasági összeomlással nézhet szembe a 21. században. Lényegében ez történik most. Amint a Római Klub számára készített új kutatások mutatják – és amit az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének, az IPCC-nek a legújabb jelentése is megerősít –, a világ egy újabb katasztrófa felé tart.

A növekedés határait sokan tévesen a szabadjára engedett gazdasági növekedés elleni támadásként értelmezték. Valójában a jelentés azt állította, hogy ha a korlátlan növekedés útját választjuk, akkor kiegészítő intézkedésekre is szükség lesz a bolygó életét biztosító véges rendszerek megőrzéséhez. Ezt az érvelést azonban a világ mellőzte, ehelyett folytatta a féktelen növekedést, és nem volt tekintettel a környezeti következményekre. Ez lehetővé tette, hogy hatalmas lépéseket tegyünk a szegénység csökkentése, a várható élettartam és a vagyonok növelése terén. Ennek azonban óriási ára volt a társadalom szövete és a bolygó ellenálló képessége szempontjából.

Amint a kutatók az elmúlt évtizedben meggyőzően kimutatták, egy új földtörténeti korba, az antropocénba léptünk, amelyben az emberi tevékenység – különösen a gazdasági tevékenység – bolygónk éghajlatának és környezetének fő befolyásoló tényezője lett. Az antropocén korban a Föld életet biztosító rendszere gyorsabban módosul, mint korábban valaha is. A klímaváltozás valódi veszélyt jelent. Ha a bolygónk hőmérséklete csak 2 Celsius-fokkal lesz magasabb, mint volt az iparosodás előtti időszakban, akkor elkerülhetetlen módon az üvegház-Föld (Hothouse Earth) felé tarthatunk. Ezen szcenárió szerint a hőmérséklet sok fokkal haladja majd meg a jelenlegi szintet, a tengerek szintje jóval magasabb lesz, gyakrabban és pusztítóbb módon következnek be szélsőséges időjárási események.

Ennek azonban nem kell megtörténnie. Az ötvenedik évfordulóra a Római Klub korszerűsítette A növekedés határai című jelentés World 3 elnevezésű számítógépes modelljét. Az elmúlt öt évtized gazdasági és társadalmi adatait felhasználva az úgynevezett Earth 3 nevű szimuláció új előrejelzéseket mutat be az emberi tevékenység jövőbeli hatásairól. Saját elemzésünket az ENSZ fenntartható fejlődési céljaira alapoztuk, amelyről a világ vezető politikusai 2015-ben egyeztek meg. A 17 fenntartható fejlődési cél között megtalálni a szegénység felszámolását, az egészségügyi helyzet javítását és különböző fontos környezetvédelmi célkitűzéseket is: köztük például a fajok kihalásának megfékezését, óceánjaink védelmét és az üvegházhatású gázok emissziójának csökkentését. Annak meghatározásához, hogy vajon a világ képes lehet-e ezen célok elérésére a 2030-as határidőre, négy szcenáriót vázoltunk fel, kezdve az eddig megszokott (business as usual) gazdasági modell folytatásától a teljes gazdasági átalakulásig.

Elemzéseink azt mutatják, hogy az eddigi modell folytatására vonatkozó szcenárióban nem történne jelentős előrelépés a fenntartható fejlődési célok vagy a környezet fenntarthatósága erősítésének 2030-ra történő elérésében. Talán nem meglepő, hogy az ezt a forgatókönyvet jellemző gyorsabb gazdasági növekedés is súlyosan fenyegeti a környezeti fenntarthatóságot. De még a harmadik szcenárió is – amely erősebb környezetvédelmi intézkedéseket feltételez – kockára tenné a bolygó stabilitását. Bármelyik ezen forgatókönyvek közül a jólétet rövid távon ugyan fokozná, hosszú távon azonban súlyosan aláásná a helyzetünket, mivel túllépnénk a bolygónk terhelhetőségi határait és a Föld klímarendszerének kritikus küszöbértékeit.

Csak egy olyan szcenárió van, amely szerint környezeti szempontból fenntartható módon nőne a jólét. Ez a transzformációs változás, amely nem hagyományos intézkedésekkel valósul meg. Elemzésünkben öt olyan területet azonosítottunk, ahol különösen fontos, hogy ez a változás megtörténjen:

1. Az IPCC friss jelentésével összhangban azt állítjuk, hogy a megújuló energia exponenciális növekedésére van szükség ahhoz, hogy a világ 2020-tól minden évtizedben képes legyen a teljes emisszió megfelezésére.

2. A fenntartható élelmiszer-termelést jelentősen fokozni kell. 2050-re mintegy tízmilliárd embert kell élelmezni, ehhez a meglévő élelmiszerrendszerek radikális átalakítására lesz szükség a fenntartható intenzifikáció évi plusz egyszázalékos növekedésével.

3. A fejlődő országoknak új fejlesztési modellekre van szükségük, követve Kína, Costa Rica, Etiópia és Dél-Korea példáját, erős fenntarthatósági hangsúlyokkal kiegészülve.

4. Drasztikusan csökkenteni kell az egyenlőtlenséget a világban, hogy a jövedelmi ranglétra felső 10 százalékos felső rétege ne rendelkezhessen a globális összjövedelem több mint 40 százalékával.

5. Végezetül stabilizálnunk kell a globális népesség létszámát azzal, hogy jelentős beruházásokat valósítunk meg az oktatás, a nemi egyenlőség, az egészségügy és a családtervezés terén.

Nem azt állítjuk, hogy ez az egyedüli lehetséges felsorolása azoknak a transzformációs reformoknak, amelyekre a világnak szüksége van. Fő üzenetünk az, hogy a növekedés és a fenntarthatóság közötti egyensúlyt csak a globális szinten történő strukturális és társadalmi átalakulás révén teremthetjük meg. A jó hír az, hogy a fent leírt transzformációs szcenárió megvalósulhat.

Vannak arra utaló jelek, hogy a piaci erők ösztökélik az új energiaforradalmat, amely technikailag megvalósítható és gazdaságilag vonzó. Léteznek már olyan technológiák, amelyek a fenntartható mezőgazdaságot támogatják. Világszerte a gazdaságok mintegy 29 százaléka használja már a fenntartható gazdálkodási metódusok valamilyen formáját. Továbbá globális szinten a gyermekek száma már nem növekszik.

Jelentős politikai akadályok tornyosulnak azonban a megújuló energiák előtt és még inkább az egyenlőtlenség csökkentése terén. Még rosszabb a helyzet abból a szempontból, hogy a fenntartható fejlődési célokról szóló – a világ állam- és kormányfői által megkötött – egyezség elfogadása óta eltelt három évben a multilateralizmussal szemben növekvő ellenállás alakult ki. Éppen akkor, amikor a legnagyobb szükség van a globális együttműködésre, sok ország a nacionalizmus, az izolacionizmus és a kereskedelmi protekcionizmus irányába fordult.

A legracionálisabb elemzők is azt gondolják, hogy az a jó befektetés, ha a bolygót elég egészséges szinten tartjuk ahhoz, hogy hosszú távon egy virágzó gazdaságot tudjon támogatni. Ahogy azonban most látszik, az ilyen hosszú távú gondolkodás nem mindig a politikai siker kulcsa. A bolygónk – és ezzel a civilizációnk – megvédéséhez a Római Klubhoz hasonló hangok még fontosabbakká váltak, mint korábban bármikor.

Copyright: Project Syndicate, 2018

www.project-syndicate.org

Johan Rockström,

a Stockholm Resilience Centre klímakutató központ professzora

Jörgen Randers,

a BI Norwegian Business School professzora