Változatlanul 100 kilowattóra kapacitású akkumulátort kap a Tesla Model S és Model X nagy hatótávolságú változata, ám az optimalizált villanymotorokkal megnőtt az elérhető hatótávolság. Az amerikai EPA hatóság mérése szerint a személyautó 595, a szabadidő-autó pedig 523 kilométeres hatótávolsággal rendelkezik. Az állandó mágneses villanymotort, a teljesítményelektronikát, a kenést, a hűtést, a csapágyakat és a fogaskerék-áttételt is módosították annak érdekében, hogy elérjék a 93 százalékos hatásfokot, ami mintegy 10 százalékos hatótáv-növekedést eredményezett. A hatékonyság növelése azt is jelenti, hogy több energiát tud visszatermelni lassuláskor az autó. A Model S és Model X új változatai a V2-es töltőn 145 kilowattal, a V3-as töltőn 200 kilowatt teljesítménnyel tölthetők, ami akár 50 százalékkal gyorsabb feltöltést eredményez a mostanihoz képest. Továbbfejlesztették a légrugózás vezérlőszoftverét is, amely az eddiginél kényelmesebb haladást tesz lehetővé.
A közeljövőben a Tesla teljesen önvezető autókat is piacra dob az Egyesült Államokban, ezek lelke a gyártó által kifejlesztett hardveres vezérlőegység. Ezt szerelik a Model S, a Model X és április óta a Model 3-as autókba is. A Tesla saját bevallása szerint a Samsung által gyártott csip az Nvidia Xavier rendszerénél akár hétszer gyorsabb, és állítólag lézeres letapogató használata nélkül teszi lehetővé az önvezető autó működését. Az új hardverrel rendelkező autók segítségével a Tesla olyan robottaxi-szolgáltatást akar indítani, amely az ügyfelek autóit használja némi jutalék ellenében, árban pedig a mai szolgáltatásoknál legalább ötven százalékkal olcsóbb lesz.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.