BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Időben kell dönteni a fűtőelemek sorsáról

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A használt fűtőelemek kezelése és majdani elhelyezése az egyik legfontosabb kérdés, amelyet az atomerőmű-tulajdonossá váló országoknak mérlegelniük kell – jelentette ki Christophe Xerri, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) nukleáris üzemanyagciklusért és hulladéktechnológiáért felelős igazgatója. Szerinte különösen nagy óvatosságra van szükség a viszonylag új technológiák esetében, még akkor is, ha az új és a hagyományos berendezések lényegében ugyanolyan fűtőelemet használnak, és ugyanúgy kell őket tárolni is.

A kérdést a legfeljebb 300 megawatt áramtermelő képességű, úgynevezett kis moduláris reaktorok (SMR) közelgő, jövő évi piacra lépése teszi időszerűvé. Az ügynökség közlönyében megjelent összefoglaló kiemeli, hogy az SMR-ek nagyon jól használhatók például az országos hálózaton kívül fekvő térségekben vagy a nem folyamatosan termelő, megújuló alapú erőművek segítőiként. Legyártásuk után elszállíthatók a kijelölt helyre, ahol majd telepítik és működtetik őket. Világszerte ma mintegy 50 kis moduláris reaktor fejlesztésén vagy már a gyártásán dolgoznak. A legközelebb az argentínai, a kínai és az oroszországi minireaktor áll ahhoz, hogy munkára fogják, a tervezett időpontok 2019 és 2022 közöttiek.

Azoknak az országoknak, amelyeknek már van atomerőművük, a használt fűtőelemek kezelésére tervük, infrastruktúrájuk és tapasztalatuk is van, ezért ha SMR-t vesznek, be tudják illeszteni a rendszerükbe a keletkező hulladékot is – mondta Christophe Xerri. Amelyeknek viszont még nincs atomerőművük, mindezzel fel kell szerelkezniük. Ez még akkor is így van, ha az új reaktorok némelyikét eleve úgy tervezik, hogy minél kevesebb legyen a teendő a fűtőelemekkel. Vannak például már olyanok, amelyek fűtőelemeit csak három- vagy hétévente kell cserélni, míg a most működő atomerőművek üzemanyagciklusa jellemzően egy és két év közötti hosszúságú. Sőt, már olyan SMR-t is terveztek, amelynek a fűtőelemei kiszolgálják a reaktor teljes, harmincéves működését. Ám egyszer ez a harminc év is eltelik. Most viszont a kutatók és a mérnökök abban a különleges helyzetben vannak, hogy már a fejlesztés nagyon korai szakaszától dolgozhatnak azon, hogy az SMR-ek használt üzemanyagainak kezelését megoldják. „Ez közelebb visz az üzemanyagciklus zárásához (amikor nem vagy alig marad a folyamat után tárolandó, radioaktív anyag – a szerk.), a költségek csökkentéséhez és az atomenergia nagyobb társadalmi elfogadottságához” – érvelt az igazgató. Éppen ezért az IAEA is részt vesz több, a kis moduláris reaktorokat érintő tevékenységben, és arra sarkallja tagországait, hogy kutassanak és fejlesszenek ezen a területen.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.