BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vételi maradt az ajánlás a Waberer’s papírjaira

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A Waberer’s által hozott intézkedések pozitívak, de a járvány miatt még erősen kétséges, mikor lehet nyereséges a cég.

A Concorde egyelőre felülvizsgálat alatt tartja a Waberer’s papírjainak célárát, miközben továbbra is vételre ajánlja a fuvarozó részvényeit – derült ki a befektetési szolgáltató friss elemzéséből. A brókercég szerint a vállalat célárát a koronavírus-járvány miatt kell felülvizsgálni, mert az új feltételek mellett a korábbi árprognózis mostanra érvényét vesztette.

A szállítmányozó a márciussal zárult első három hónapban 5 százalékkal kisebb árbevételt kellett hogy elkönyveljen, miközben 2,5 millió eurós negatív nettó eredményt ért el, ami látványos javulás a 2019 első negyedében produkált mínusz 4,4 millió euróhoz képest. A befektetési társaság elemzése kiemeli, hogy a cégeket érintő fizetési moratórium könnyebbség az áruszállítónak, és a csökkenő fuvarszámot rövid távon némileg kompenzálhatják az alacsonyabb üzemanyagköltségek is. Hosszabb távon a brókerház elemzője arra számít, hogy több negyedéven keresztül tarthat, mire a vírushelyzet után a Waberer’s rendezi sorait.

Az üzletágak szintjén a Concorde összeállítása megjegyzi, hogy a regionális logisztika üzletág (RCL) március végéig mutatott 33 százalékos növekménye nagyban köszönhető a Waberer’s Audival megkötött logisztikai szolgáltatói szerződésének. Ez a cég első negyedéves EBITDA-jának szolid, 1 százalékos növekedését is elősegítette, viszont ennek az üzleti partnerségnek a támogató hatása a járvány járműiparra mért csapása miatt a későbbiekben kétséges. Az elemzés kitér arra is, hogy a vírus terjedésétől való félelem miatt megugró kiskereskedelmi forgalom egyszeri hatásként szintén támogatta a kamionos cég belföldi logisztikai teljesítményét.

Az ezen a területen mutatott súlya miatt az elmúlt időszakban a Waberer’s felkerült a kiemelt fontosságú magyar vállalatok listájára is. Közben a Waberer’snek nemzetközi színtéren továbbra is zajlik a kártérítési pere, amelyben a magyar fuvarszervező a legnagyobb kamiongyártók kartellezése miatt csaknem 51 millió eurót követel. Az ügyben eljáró müncheni törvényszék illetékese pénteken azt közölte lapunkkal rövid, írásos tájékoztatásában, hogy az ügyben június 19-én születhet döntés.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.