BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Óriási üzletet kötött az OTT-One

Tető alá hozta története legnagyobb szerződését az OTT-One, amely közel kétmilliárd forintos megbízást nyert el. Ősszel nyilvános részvénykibocsátást hajt végre a társaság.

Jelentős, csaknem kétmilliárd forintos megbízás állt az OTT-One-részvények kereskedésének tegnapi felfüggesztése hátterében – derült ki a társaság közleményéből. A hírre ralizni kezdtek az OTT-One-papírok a kora délután újraindított kereskedésben, a részvények végül 257 forintig emelkedtek, ezzel 20 százalékos pluszban zártak tegnap. A tavaly októberben 275 forinton is gazdát cserélő OTT-One-részvények tegnapi záró árfolyamából 9,2 milliárd forintos kapitalizáció adódik, vagyis a befektetők a céget a tavalyi 215,5 millió forintos profitjának a 42,7-szeresére értékelik.

A szerződésről kevés részletet hoztak nyilvánosságra: nettó 1,935 milliárd forint értékben egy magyarországi megrendelő számára hajt végre informatikai és információbiztonság-technológiai fejlesztéseket az OTT-One. Az üzleti partner kilétét a projektben vállalt titoktartási kötelezettségre hivatkozva nem árulták el. A megrendelés nagyobb árbevételt hoz az OTT-One-nak, mint amennyit tavaly egész évben – 1,7 milliárd forintot – realizált. A szerződésben szereplő összeg legalább fele még az idén beérkezik az informatikai társasághoz. „A későbbiekben azon dolgozunk majd, hogy minél több hasonló volumenű szerződést kössünk, akár külföldön is” – mondta Májer Bálint, az OTT-One vezérigazgatója.

Az OTT-One a korábban bejelentett, őszre tervezett nyilvános tranzakciójáról új részleteket hozott nyilvánosságra. Az eredeti tervben még saját részvények értékesítése szerepelt, de a nagy befektetői érdeklődés hatására a korábbi elképzelésekhez képest jóval nagyobb összegű tőkebevonásra tesznek kísérletet. A nyilvános aukcióban megvásárlásra felkínált hárommillió részvény helyett a tegnapi bejelentés szerint mintegy ötmillió darab új részvényt tervez értékesíteni a társaság. Tekintettel arra, hogy ekkora mennyiségű értékpapírt a jelenlegi tulajdonosi kör nem tud az OTT-One rendelkezésére bocsátani, így – visszautasítva az iSRV Zrt. kölcsönügyletre vonatkozó ajánlatát – aukció helyett nyilvános részvénykibocsátás keretében emel tőkét a vállalat. A forrásbevonásra várhatóan még az idén ősszel sor kerülhet, az igazgatóságnak az a szándéka, hogy a korábban kommunikált, részvényenkénti minimum 250 forintos áron bocsásson ki részvényeket.

A nyilvános tranzakció kettős célt szolgál: egyrészt a befolyt forrásból a vállalat a jövőbeni növekedési terveit kívánja finanszírozni, másrészt pedig – ha a tranzakció során minimum százmillió forintért jegyeznek részvényt a befektetők – teljesül a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) Prémium kategóriájába való átlépés egyetlen, még nem teljesített feltétele is.

A BÉT-re 35,85 millió OTT-részvény van bevezetve, ha a terveknek megfelelően ötmillióval bővül a számuk, akkor csaknem 14 százalékkal nő a mennyiségük. A részvényállomány hígításának hatására az egy részvényre jutó nyereség ennyivel csökkenhet.

Az OTT-One (korábban HybridBox, majd később Fuso) az első nagyobb üzletét a Telenorral kötötte, azóta az IT-piac számos területén aktív, többek közt a rendszámfelismerésben, a biometrikus azonosításban, a blokklánc-technológiában, a videostreamingben és a biztonsági azonosításban.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.