Agrár

A vámháború túszai nem szabadulnak

Az árupiaci termények világpiacát a kereskedelmi háború újabb fellángolásai tartották tavaly nyomás alatt. Néhány áru azonban az idén meglepően erős ralival nyitotta az évet.

A Világbank az energiahor­dozókat és a fémeket nem tartalmazó árupiaci elemzése negyedévről negyedévre meg­- próbálja a lehetetlent, hiszen az összefoglaló néven soft commo­di­tiesként emlegetett termékkör egyes tagjai nehezen meghatározható trendek szerint mozognak, nehéz közöset találni a kakaó, a pálmaolaj, a tej és a kínai sertéshús, valamint a szójabab vagy a narancslé árfolyamát vezérlő tényezők között.

A termények esetében a kereskedelmi háború és a bevezetett vámok diktálják már sokadik negyedéve a feltételeket. A Világbank szerint az a csökkenés, amely általánosságban jellemezte az árszinteket, 2020-ban is velünk tart, de némi stabilizálódásra már számíthatunk.

Azok a tényezők, amelyek a korábbi eséshez hozzájárultak, továbbra is fontos szerepet játszanak, így például a felhalmozott rizs- és búzakészletek továbbra is sokéves csúcson vannak. A szakértők kiemelik a kedvező időjárási viszonyok árcsökkentő hatását is bizonyos régiókban.

A jó termés ezeken a helyeken megnövelte a kínálatot, de kereslet hiányában csak a készletek nőnek, nem az azonnali eladások.

Bár történtek kisebb előrelépések a kereskedelmi viták rendezésében, a vámok velünk maradtak 2020-ban is. Nem változott az sem, hogy az energiaköltségek még mindig alacsonyak, és az árukereslet sem bővült eddig jelentősen. A Világbank agrárárindexe 2019-ben mintegy 5 százalékot esett. Tavaly áprilisban már csak 2 százalékos árfolyamesést jeleztek előre ebben az indexben 2019-re, és 2 százalékos növekedést 2020-ra, de októberben mindkét évre lefelé módosította a kilátásokat a Világbank.

Már látják az alagút végét

A kereskedelmi háború miatti nyomás enyhülése a Világbank szerint főképp a szója és a kukorica árfolyamát emelheti meg, míg az olcsó benzin és gázolaj, valamint a nem dráguló műtrágya miatt az intenzív energiaigényű termelés költségei inkább csökkennek. Az ilyen termények és növények árfolyama várhatóan továbbra sem nő majd.

Ugyanakkor az energiaköltségek 1 százalékos csökkenése idén már elhanyagolható lehet a 2019-es 15 százalékos zuhanáshoz képest. Átütő változásra azért nem számít a Világbank, mert a tapasztalatok szerint 10 százalékos változás az energiaárakban mindössze 2 százalékos ugyanolyan irányú elmozdulást eredményez a gabona és az olajos magvak kurzusában, ha minden más változatlan marad.

Fotó: VG

A kereskedelmi háború rövid távú hatásai látványosak és világosak, de mostanra a hosszabb távú tendenciák is változást mutatnak. Az amerikai farmerek például egyre kevesebb szóját vetnek, szemben a brazilokkal, akik a számukra kedvező vámtarifák miatt mostanra megemelték a szójatermelésbe bevont területek arányát.

A helyettesítő áruk piaca is virágzik

A kínai importőrök a megdrágult szójaolajat pálmaolajra cserélték, és az állati takarmányként használt szóját más, versenytárs termékek váltják ki a vámoktól sújtott felhasználási területeken.

A dollár erősödése elsősorban az Egyesült Államok saját termelőire hatott negatívan, miután a zöldhasú az elmúlt húsz hónapban közel 15 százalékkal értékelődött fel a főbb devizák ellenében. Egyes helyi piacokon, így például a kávé esetében a brazil reál mozgása volt az, amely szinte önmagában meghatározta tavaly a termék pályáját.

Érdemes külön kezelni a Világbank szerint a tea és a kávé piacát, mert ezek egyértelműen elkülönülnek a más terményeknél tapasztalt trendektől.

Az élénkítő italok árfolyama kisebb emelkedést tudott felmutatni 2019 eleje óta, ez főleg az Arabica kávé szárnyalásának volt köszönhető.

A kávéhoz hasonlóan a kakaó néhány szereplő által meghatározott piaca is kivételt képez.

További részletek a Világgazdaság pénteki számában

Fókuszban kakaó kukorica cukor szója búza árupiac
Kapcsolódó cikkek