BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A generációváltás és a támogatások is segítik az agrárdigitalizációt

Az idén indult új agrártámogatási rendszerben hangsúlyos szerepet kap az agrárdigitalizációs technológiák beszerzése és az ezek használatát segítő képzések támogatása.

Piaci, generációs és technológiai korszakváltás zajlik a mezőgazdaságban, ami a magyar gazdálkodók számára is alkalmazkodási kényszert jelent – mondta Feldmman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a Prega – Precíziós gazdálkodási és agrárinformatikai konferenciát megnyitó előadásában. Mint mondta, az elmúlt néhány évben rengeteg olyan hatás érte az agrártermelőket, amelyek kivédésében a technológiai megújulás segítséget jelent. Ebben az átalakuló világban a magyar mezőgazdaság csak akkor tudja megőrizni, illetve növelni versenyképességét, ha alkalmazza a digitális technológiákat – nyomatékosította, hozzátéve, hogy ehhez viszont kell az ember, aki az új technológiákat kellő szaktudással és nyitottsággal képes alkalmazni.

Precíziós Gazdálkodás Konferencia 2023
agrár, termelés, mezőgazdaság
Vémi Zoltán / Világazdaság
Fotó: Vémi Zoltán / Világgazdaság

Kormányzati oldalról az látszik, hogy az agrárdigitalizáció nem egyszerű, tanulni kell, amit az agrárkormányzat a tudásátadás támogatásával segíteni fog. A most zajló generációváltásnak az is a következménye, hogy az agrárdigitalizációs technológiák intenzívebben tudnak terjedni. Az idei évtől elindult új agrártámogatási rendszerben is jelen vannak a digitalizációs megoldások, 

már a támogatások igénybevételéhez szükséges adminisztrációban is felértékelődnek például a műholdképek és a bonyolult rendszerekben eligazodni segítő okoseszközök is

– mondta.

A 2020-as agrárcenzus próbált képet kapni arról is, hol tart a magyar mezőgazdaság digitalizációja – elevenítette fel az államtitkár. Akkor azt a következtetést vonták le, hogy minél nagyobb területen gazdálkodik valaki, annál nyitottabb a technológiai megújulásra. Közben tovább erősödtek a 100 és 300 hektárt művelő közepes gazdaságok, és már egyre nyitottabbak az új technológiákra. Ezt jelzi, hogy

óriási volt az érdeklődés a precíziós gazdálkodást támogató felhívásra, 

amelynek keretében 2700 gazdálkodó jutott forráshoz, ami ugrásszerű előrelépést hozott a hazai agráreszköz-állomány fejlettségében. Az államtitkár elmondta, hogy ezt az utat folytatják az idén indult új agrártámogatási ciklusban is, vagyis támogatást biztosítanak a technológiai megújuláshoz és a képzésekhez is. 

Uniós támogatások: előtérben a hatékonyságnövelés és az agrárdigitalizáció

Négyszeresére növeli a vidékfejlesztési forrásokon belül a következő öt évben beruházásokra elkölthető forrásokat az agrártárca. Fontos fő cél a digitalizáció, az agrárüzemek termelési és energiahatékonyságának növelése.

A növénytermesztésben fennálló kihívásokat taglaló kerekasztal-beszélgetésen elhangzott, hogy az agrároktatás és az ágazatban végbemenő technológiai fejlődés közti olló egyre nyílik. Szabó István, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) oktatási és nemzetközi rektorhelyettese erre is reagálva azt mondta, hogy egyetemükön mindent megtesznek azért, hogy ez az olló ne nyíljon, és olyan ismereteket is oktassanak, amelyek a gyakorlatban csak néhány év múlva jelennek meg. A MATE az agrárdigitalizációs kutatási háttér megteremtésében világszinten is jól áll, a tanterveik átalakítása pedig most folyik. 

A cél, hogy bármilyen agrár szakon végez egy hallgató, rendelkezzen agrárdigitalizációs ismeretekkel

– hangsúlyozta. A jövő félévben pedig elindítják az ilyen irányú, két féléves mesterképzésüket is – tette hozzá. 

Precíziós Gazdálkodás Konferencia 2023
agrár, termelés, mezőgazdaság
Vémi Zoltán / Világazdaság
Fotó: Vémi Zoltán / Világgazdaság

A Debreceni Egyetemen az agrárképzés – amely a városban már 155 éves múltra tekint vissza – kiemelt stratégiai területnek számít, ezen belül pedig a digitalizációs ismeretek oktatása is az – mondta Harsányi Endre, az egyetem rektorhelyettese. Debrecenben teljesen lecserélték az oktatás gyakorlati részét szolgáló eszközparkot, és elindítják a precíziós mezőgazdasági mérnöki alapképzésüket, amelynek keretében egy USA-beli, Dél-Dakota államban működő egyetemmel együttműködésben a hallgatóknak lehetőségük lesz két félévet az amerikai egyetemen tanulni. 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.