„A magyar élelmiszeripar nagy ugrás előtt áll, az iparág szereplői ehhez megtették az első, versenyképesség-javító lépéseket, és szemléletet váltottak, ami kinyitotta a kaput a digitalizáció elterjedéséhez” – mondta a Világgazdaságnak Friedrich László, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Élelmezéstudományi és Technológiai Intézetének vezetője. Tavaly pedig elfogadták a Digitális Élelmiszeripari Stratégiát (DÉS), amelynek megvalósítása – a jelenlegi uniós ciklusban az élelmiszeripari fejlesztésekre fordítható 750 milliárd forintos forrással – nagy fejlődést fog hozni.
Az élelmiszeripari szereplők korábban a versenyképesség javítását a technológia fejlesztésével próbálták elérni úgy, hogy csak másolták a nyugati, illetve a körülöttünk lévő országok – például az uniós csatlakozás után nagyot fejlődő Lengyelország – példáját. E követő magatartás miatt pedig elmaradt a hazai élelmiszeripar ugrásszerű fejlődése. Mint Friedrich elmondta,
néhány cég ezt felismerve már nem a forrásokat elaprózva fejleszt, hanem egy-egy területet, mégpedig a legkorszerűbb technológiával. Ennek pedig e vállalkozások esetében már látszik az eredménye.
A források ilyen szemléletű felhasználásával a fejlesztésekre rendelkezésre álló 750 milliárd forintnyi támogatásból sokat lehet javítani a magyar élelmiszeripar versenyképességén. Itt kerül kulcsszerepbe a DÉS, hiszen a hatékonyságnöveléshez fontos, hogy az adott cégek a maguk termeléséről és alapanyaghátteréről, a termékek előállításához szükséges energiáról is pontos információval rendelkezzenek, ez pedig – az egyes folyamatok monitorozásával, mérésével és elemzésével együtt – a stratégiában szereplő fejlesztésekkel alapképessége lesz a társaságoknak. Az információk termékpályaszinten állnak rendelkezésre, amely az iparági hatékonyságot, egyben az élelmiszer-ellátás biztonságát emeli.
A digitalizációra már korábban nagyobb hangsúlyt lehetett volna fektetni, de az élelmiszeripari szereplők körében tapasztalható szemléletváltás és a digitális környezetben otthonosabban mozgó fiatalabb generáció nagyobb szerepvállalása – a fejlesztési forrásokkal együtt – jó alapot nyújtanak a magasabb szintre lépéshez.
Az iparágban nemcsak megjelent a mesterséges intelligencia (MI), hanem a néhány éve vártnál jóval intenzívebben jelen is van. Létezik olyan rendszer is, amely döntést is képes hozni, de a gyakorlatban a végső szót általában az ember mondja ki. Ehhez a mesterséges intelligencia a meglévő információk alapján felajánlja a lehetőségeket, mégpedig az egyes verziók megvalósulási esélyével, ráadásul az emberek számára kezelhetetlen mennyiségű paraméter vizsgálata után.
Az élelmiszeripar egyéb ágazatokat is húz magával, az ide befektetett 1 forint 2,8 forintot hoz a gazdaságban – mondta Friedrich László. Jó hatással van az élelmiszeripar fejlesztése például az építőipar, a gépipar, a vegyipar, az elektronika és a csomagolástechnika számára, miközben óriási húzóerő a mezőgazdasági alapanyag-termelésben is. Ezek alapján
az élelmiszeripar fejlesztésére jutó 750 milliárd forintnyi támogatás két-három éven belül megduplázódik.
A stratégiában 2025 és 2028 szerepel mérföldkőként. A DÉS-ben leírtak megvalósításával 2025-re az élelmiszeripari üzemek digitalizáltsági szintjében várható javulás mértéke a tervek szerint a beszerzésben és készletgazdálkodásban 26, a termelésben 27, a nyomon követésben és minőségbiztosításban 32, a vállalatirányítási rendszer alkalmazásában pedig 45 százalék lesz. A számítások szerint az üzemek termelésének hatékonysága is 25 százalékkal javul ekkorra, a hulladék pedig 9 százalékra csökken.
A DÉS-ben kiemelt hangsúlyt kap a szakemberképzés. „Speciálisan képzett munkaerő szükséges ugyanis ahhoz, hogy a digitális eszközöket jól használjuk, kinyerjük a számunkra szükséges adatokat, azokat pedig a döntések előkészítéséhez szükséges módon feldolgozzuk” – hangsúlyozta Friedrich. Fontos a méréstechnikában jártas szakemberek képzése is, mert ha nincs elegendő adat, mérésre is szükség van. E területek szakemberellátásához pedig új képzéseket kell indítani.
A generációváltás és a támogatások is segítik az agrárdigitalizációtAz idén indult új agrártámogatási rendszerben hangsúlyos szerepet kap az agrárdigitalizációs technológiák beszerzésének és az ezek használatát segítő képzések támogatása. |
A stratégiában számszerűsítették is az újonnan képzett specialisták számát: a stratégia 2028-ra 50 végzett élelmiszer-digitalizációs mérnökkel és 3800 középfokú szakképesítéssel rendelkező és felnőttképzésben részt vett élelmiszeripari digitalizációs szakemberrel számol. Friedrich László elmondta, hogy az ilyen irányú oktatás már el is indult, a MATE-n például már elérhető digitalizációs, automatizációs és a méréstechnikai ismereteket adó BSc-kurzus, a szakmérnökképzés pedig ősszel indul.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.