BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mélyen zsebbe kell majd nyúlni a húsvéti sonkáért

Még bő egy hónap van húsvétig, de az üzletekben már megjelentek a csokinyuszik, csokitojások és más termékek, amelyek az ünnepekre utalnak. A húsvéti sonka egyelőre nincs a boltok kínálatában, de a hírek szerint a tavalyinál is többe kerül majd kilójuk, pedig már akkor sem volt olcsó.

A közelgő húsvéti ünnep kapcsán egyre több figyelem irányul a hagyományos húsvéti ételek árainak alakulására – írta cikkében a TEOL. A Tolna vármegyei lap emlékeztetett: a húsvéti sonka, mint az ünnep elengedhetetlen része, kiemelt figyelmet kap a fogyasztók és a szakértők körében egyaránt.

Glazed roast ham for Easter
A házi füstölt sonka kilóját már most is 4500–5600 forint között árulják.
Fotó: foodcollection via AFP

Az elmúlt években tapasztalható áremelkedési trendek alapján pedig aggályok merülnek fel afelől, hogy idén mennyivel drágább lesz ez a kedvelt húskészítmény.

Drágább lesz, mint tavaly

A Húsiparosok Szövetségének elnöke szerint a piaci logika alapján várható, hogy a következő hetekben és hónapokban emelkedésre kell számítani a sertéshús árában. Ennek fő oka, hogy a német sertéshús jegyzése az elmúlt időszakban jelentős mértékben emelkedett, ami általában befolyásolja a hazai fogyasztói árakat is. A szövetség elnöke szerint a sertéscomb ára az elmúlt négy évben jelentős mértékben, harminc százalék körül emelkedett.

A húsvéti sonka ára a csúcson van

A szekszárdi piacon – de a vármegye több városi piacán is – folyamatosan kínálnak a termelők füstölt termékeket, többek között házi sonkát, angol szalonnát, kolozsvári szalonnát is. A termelők szerint, húsvét előtt nem fogják megemelni az áraikat, hiszen így is viszonylag kevés a vásárlójuk – írta a lap. A házi füstölt sonka kilóját már most is 4500–5600 forint között árulják, árusonként változóan, így érdemes több helyen is körbe nézni.

Orbán Viktor az unokáival vásárolt be sonkát, kolbászt és szalonnát (videó)

A miniszterelnök folytatta unokáival a húsvéti beszerző körutat.

Nem volt könnyű mostanság a sertéstartóknak

A sertéshús áremelkedése mögött több tényező is áll, köztük a sertéságazat súlyos problémái és az általános élelmiszer-infláció is. A sertéságazat a két évvel ezelőtti nehéz éve után, amelyben a felvásárlási a terményárak árak magasak voltak, sok húsipari vállalkozás jelentős veszteséget könyvelt el. A sertéscomb árának növekedése és a fogyasztói vásárlóerő csökkenése pedig további kihívások elé állítja az iparágat.

Változhatnak a vásárlási szokások

Az Agrárszektor főszerkesztője szerint a húsvéti sonka ára várhatóan emelkedni fog az idei szezonban. A sertéscomb drágulásával és a feldolgozók költségeinek növekedésével számolva ez nem meglepő. Ugyanakkor az áremelkedés nem feltétlenül lesz egyenletes minden termékkategóriában.

A hagyományos, hosszú érlelésű sonkák esetében nagyobb mértékű áremelkedés várható, mivel ezek a termékek hosszabb feldolgozási időt és magasabb minőségi követelményeket igényelnek. Azonban a gyorsérlelésű, gyorspácolt sonkák ára akár stabil is maradhat vagy enyhén csökkenhet a sertésárak esése miatt.

Az árak alakulását több tényező befolyásolja, beleértve a sertéságazat helyzetét, a fogyasztói vásárlóerőt és az általános élelmiszer-inflációt.

Bár a sertésárak csökkenése némi megkönnyebbülést jelenthet a húsiparnak, a fogyasztói vásárlóerő felébredése és a vásárlási szokások változása nélkül érdemi javulásra nem lehet számítani.

Ilyen volt a húsvéti locsolás népviseletben vagy anélkül – videók

Képeken, képsorokon mutatjuk, az idén hogyan csinálták.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.