BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hódít a karakteres élményautó

Lefelé bővítette a Supra kínálatát a Toyota, a BMW 2,0 literes, négyhengeres turbómotorja új karaktert kölcsönöz a japánok sportmodelljének.

Manapság ritkaságszámba mennek a klasszikus sportautók, ezért a műfaj kedvelői számára minden újdonság bemutatása örömünnep. A Supra feltámadását ugyan beárnyékolta a tény, hogy a BMW Z4-es műszaki alapjaira épül, a Toyota azonban becsülettel tervezte meg saját, zárt karosszériáját, sőt, némi finomhangolást is végzett a technikán, hogy a végeredményért bezsebelhesse a rajongók elismerését, akik sokkal jobban lelkesednek az önálló fejlesztésű GR Yarisért. Hogy egy szélesebb vevőkört érjenek el, 

a 340 lóerős mellé 2020-ban felvették a kínálatba a BMW 2,0 literes, négyhengeres, 258 lóerős turbós benzinesét is. 

Fotó: STEFLER BALÁSZ / AM

A 30i motor a Z4-esben csak a ZF 8 fokozatú automatikus váltójával párosítható, ezen nem változtattak az újdonság esetében sem, kézi váltóval továbbra is csak a bajor roadster alapváltozata készül, ez azonban hamarosan megváltozik (lásd keretes írásunkat). 

Azért nem tétlenkedtek a mérnökök, a kisebb motor mellett is megőrizték az első és a hátsó tengely közötti ideális, 50:50 arányú súlyelosztást, sőt összesen 100 kilogrammal csökkentették a kupé tömegét. 

Mindez papíron nem jelent előrelépést, a gyakorlatban azonban megváltozott a viselkedése! Mivel a motor az első tengelyhez képes hátrébb került, nemcsak a futóművet nyomja kisebb súly, hanem a tömegközéppont is eltolódott, ami élénkebb kormányreakciókat és a korábbinál is kiegyensúlyozottabb viselkedést garantál. 

Fotó: STEFLER BALÁZS / AM

A gyors és precíz kormányműre nem lehet panasz, mégsem ezen keresztül, hanem a hátsó kerekek felől érkeznek a határozottabb visszajelzések, amelyek a vezető köré hajtogatott karosszériával együtt már kis tempónál is élménnyé teszik a Supra vezetését. Ehhez azonban meg kell nyomni a kissé túlméretezett Sport gombot, normál állásban ugyanis ásítósan komfortos GT-ként viselkedik. 1000–1500-at forog a motor, hangját sem hallani, a futómű kényelmesen rugózza ki az úthibákat, ilyenkor a 90 kilométer per óra is andalgásnak tűnik. Ha megváltoztatjuk a beállításokat, a motor azonnal életre kel, kiereszti a hangját, megmutatja, milyen szépen veszi a fordulatot, és kiderül, hogy hiába kezd el éppen ott kifulladni, ahol a hathengeres erőre kapna, pörgőssége harmonizál a belépőmodell kezességével. 

Fotó: Jayson Fong / AM

A hátsókerék-hajtásból származó élményfaktor változatlan, és a 900 000 forintos Sport csomag megrendelése esetén a fékek teljesítménye is megegyezik az 5 195 000 forinttal drágább hathengeresével. A sportkormányon és -pedálokon kívül részlegesen önzáró differenciálművet és szabályozható lengéscsillapítást is tartalmazó csomagon felül a 315 000 forintos metálfényezés az egyetlen feláras tétel. A 18 580 000 forinttól konfigurálható négyhengeres Supra vásárlója már csak a gyári kiegészítők közül válogathat.

Tetszett

• karakteres külső

• vezethetőség

• komfortszint

Nem tetszett

• agresszív sávtartó

• motorhoz kötött felszereltség

Összegzés

A katalógust böngészve pusztán egy kedvezőbb árú belépőmodellnek tűnik a négyhengeres Supra, a megváltozott műszaki paraméterekből azonban egy önálló karakterű, virgonc és jól vezethető élményautó született. Aki nem ragaszkodik a hathengereshez, úgy spórolhat, hogy egy szerethető kétülésest visz haza! 

Jön a kézi váltós Supra

A japánok igyekeznek a rajongók kedvében járni, és hamarosan világszerte elérhetővé teszik a Suprát az autó karakteréhez passzoló kézi váltóval. A Toyota első körben nem mást, mint a kuplungot is felvonultató pedálsort mutatta meg, és azt is elárulta, hogy kívülről a piros típusjelzésről lehet majd felismerni a régóta vágyott kivitelt. Árakról még korai lenne találgatni, de azt ígérték, hogy nem kell majd többet fizetni a kézi kapcsolású szerkezettel felszerelt kivitelért, mint amennyibe az automata váltós modell kerül.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.